EKÁER Ellenőrzések Gazdaság Hírek Kommunikáció és Informatika Logisztika Útdíj

Hetvenezren keresték fel az online árukövető rendszer honlapját

Eddig több mint 70 ezren keresték fel az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (ekáer) honlapját, az üzemeltető Biorobotok Informatikai Kft. a rendszer január 1-jei indításáig további erősödő érdeklődésre számít – közölte a cég kedden az MTI-vel.

ORFK légi felvétele: H.Szabó Sándor
ORFK légi felvétele: H.Szabó Sándor

A közlemény szerint eddig 54 országból, Magyarországon pedig mintegy 450 településről látogatták meg a cég által üzemeltetett www.ekaer.hu portált. A napi 12-13 ezer látogató mintegy 10 százaléka az idegen nyelvű összefoglalókat kereste, köszönhetően annak, hogy a cég elsőként tett elérhetővé angol, német, román és szlovák nyelven tájékoztatást az ekáer rendszerről – írja a vállalat.

A tájékoztatás idézi Kovács Emesét, a cég ügyvezetőjét, aki elmondta: a bevezetés utáni egy hónapos bírságmentes időszakban napvilágra kerülhetnek azok az élethelyzetek, amelyek alapján elkezdődhet a rendszer finomhangolása.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hatástanulmánya szerint csak magyar viszonylatban 120 ezer kereskedelmi tevékenységet, valamit 7500 fuvarozási tevékenységet folytató vállalkozás érintett.

A Biorobotok Kft. üzemelteti a www.utdij.hu címen elérhető e-útdíj információs portált is, amely iránt szintén fokozott érdeklődés tapasztalható a fuvarozók részéről – olvasható a tájékoztatásban.

A logisztikai szakma korábban az MTI-hez eljuttatott közleményében szerepel: az ekáer rendszerrel nyomon követhetővé válik az áruk valós útja, mivel rögzítik benne az áruszállításhoz kapcsolódó adatokat – egyebek mellett az áru megnevezését, mennyiségét, feladóját és átvevőjét, a szállító jármű rendszámát – még a fuvarozás megkezdése előtt.

Az NGM korábban közölte: az ekáernek köszönhetően kiszűrhetővé válnak az áruk fiktív szállítmányozásával összefüggő visszaélések, amelyek milliárdos károkat okoznak az államnak és a tisztességesen adózó vállalkozásoknak. Az új kontroll minden eddiginél hatékonyabb ellenőrzést tesz lehetővé a hatóságok részére.

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) revizorai, pénzügyőrei az újév első napján kezdik meg az ellenőrzéseket, azonban január 31-ig csupán szolgáltató-segítségnyújtási és figyelem felhívási céllal. Az adóhatóság eddig az időpontig nem szab ki mulasztási bírságot – áll a tárca közleményében.

Forrás: MTI  (gte \ gde \ gry)
.

(Ezt a cikket 256 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .