Téli üzemmódra váltott a Magyar Közút

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn átállt téli üzemmódra, már átvizsgálták a gépparkot, és a társaság a következő hónapokra több mint ötszáz dolgozót vett fel.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az országosan több mint 31 ezer kilométernyi közúthálózatot üzemeltető társaság a szabályozásnak megfelelően minden évben november 10-én áll át téli üzemmódra. A következő hónapokra 530 dolgozót vettek fel, így csaknem 4500-an dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban közvetlenül a téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján.

A közútkezelőnek a 2014-2015-ös téli szezonban az országos közúthálózaton 825 saját és 39 bérelt munkagép áll rendelkezésére. Szükség esetén ezt további több száz járművel tudják növelni. A téli feladatokat ellátó gépek beüzemelése mellett a cég szakemberei jelenleg azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján gyakoribbak a hófúvások, hófogó rácsok és hálók kihelyezésével foglalkoznak 396 kilométeren. A társaság feladatai közé tartozik 323 kilométernyi hóvédő erdősáv fenntartása is.

A Magyar Közút 93 mérnökségének munkatársai folyamatosan figyelik az időjárás-előrejelzéseket, 349 saját útmeteorológia mérőállomás is segíti a munkájukat.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a járművezetők az útviszonyokról, az aktuális forgalmi helyzetről, korlátozásokról a cég diszpécserszolgálatai mellett az Útinform szolgálatnál is tájékozódhatnak (www.utinform.hu). Tavaszig a társaság hivatalos Facebook- és Twitter-oldalán a reggeli és a délutáni órákban összesítést tesznek közzé az aktuális útviszonyokról.

A Magyar Közúthoz a gyorsforgalmi úthálózat – az M5-ös és M6-os koncessziós autópálya-szakaszait leszámítva -, a településeket összekötő fő-, mellék- és bekötőutak, valamint ezeknek az utaknak a településeken átvezető szakaszai tartoznak.

Forrás: MTI  (bsf \ blz)
.

(Ezt a cikket 142 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..