Becsey: 2015 első felében megnyílhat a régi röszkei átkelő
A jövő év első felében megnyílhat a régi röszkei átkelő a magyar-szerb határon – jelentette be Becsey Zsolt hétfőn Szegeden.

Előrehaladott tárgyalások folynak a magyar és a szerb közlekedési és rendőri hatóságok között a régi röszkei átkelőhely jövő tavaszi megnyitásáról – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára a Kothencz Jánossal, a Fidesz-KDNP és a L.É.T. Egyesület szegedi polgármesterjelöltjével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Az átkelő üzembe helyezése a város tehermentesítése szempontjából nagyon fontos, jelentősen csökkenthetné a határon kialakuló torlódást – közölte a politikus.
Szintén a nyári roham előtt átadhatják az M43-as autópálya Makó és Nagylak közötti szakaszát is – tudatta a helyettes államtitkár. Elkezdődött az 55-ös út rekonstrukciója és a mórahalmi elkerülő szakasz építése. Becsey Zsolt arra biztatta az önkormányzatot, pályázzon a főutak belterületi átvezető szakaszainak felújítására, amire 50 milliárd forintos keret áll rendelkezésre.

A helyettes államtitkár közölte, Seszták Miklós miniszter utasította a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t, hogy gyorsítsák föl a szegedi déli Tisza-híd előkészítési, tervezési munkálatait. A híd az elővárosi és a nemzetközi közlekedés szempontjából is fontos, ezen keresztül vezethet a Szegedet Kikindával és Temesvárral összekötő vasútvonal, valamint a Makó-Szeged tram train, azaz a városban a villamospályát használó regionális vasút.
Becsey Zsolt hangsúlyozta, a kormány számára Szeged – nem csak most – nagyon fontos partner. A politikus reményét fejezte ki: a városvezetés és a kormány között együttműködés alakulhat ki a helyhatósági választások után.
Kothencz János elmondta, a Fidesz szegedi programját a helybeliek igényei alapján fogalmazták meg, a terveket pedig egyeztették a kormányzattal. A politikus úgy fogalmazott, vállalásaikat a kormány hitelesíti.
A programból a polgármesterjelölt a déli Tisza-híd megépítését emelte ki. Ezt a beruházást az elmúlt 12 évben a városvezetés négyévente megígérte, most azonban valóssággá is fog válni.
A politikus közölte, fontos célkitűzés, hogy az M43-as autópályának a várost elkerülő szakasza a szegedi emberek számára ne legyen fizetős.
A polgármesterjelölt tudatta, a szegediek kérésének megfelelően az összes közfeladatot ellátó intézmény – kórházak, iskolák, kormányhivatal egységei – előtt ingyenessé tenné a parkolást, másutt pedig drasztikusan csökkentené a fizetendő díjakat.
Forrás: MTI (bkzg \ gkp \ hgp)
.
(Ezt a cikket 286 alkalommal tekintették meg.)
