Határinfó Hírek KamionStop Korlátozások Közlekedéssel kapcsolatos hírek Rendőrségi hírek

Hétvégi közlekedési előrejelzés

A 2014. szeptember 20. és szeptember 21. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közlekedésben résztvevők.
H. Szabó Sándor felvétele
Illusztráció – H. Szabó Sándor felvétele

Szombat  reggel délen és keleten még erősen felhős lehet az ég, és kisebb csapadék is előfordulhat. Napközben csökken a felhőzet, a megnövekvő gomolyfelhőkből a főleg Dunától keletre fordulhat elő zápor, zivatar. 25 Celsius-fok körüli nyárias hőmérséklet lehet délután.

Vasárnap  a napsütés mellett erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és a Dunától keletre többfelé várható zápor, zivatar. A Dunántúlon csak elszórtan lehet csapadék. 25-26 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk délután.

A csapadék miatt nedves útszakaszokon számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy ilyenkor a féktávolság is jelentősen megnő, az erős szél pedig ronthatja a járművek menetstabilitását. A záporoktól, zivataroktól vizes, csúszós útszakaszokra, többfelé vízátfolyásokra, hirtelen lecsökkenő látástávolságra kell számítani. Hajnalban többfelé a pára, helyenként a köd okozhat korlátozott látási viszonyokat.

M3

A 219+700 és a 221+050 kilométerszelvények között a jobb pályatesten 2014. április 2-tól kezdődött hídépítés még tart, emiatt az előző és a leálló sáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/ó sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve.

A 222+100-220+800 kilométerszelvények között a bal pályatesten 2014. április 3-tól kezdődött hídépítés még tart, emiatt az előző és a leálló sáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/ó sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve;

M30

A 27+000-28+600 kilométerszelvények között 2014. augusztus 18-tól várhatóan 2014. november 1-ig a teljes jobb pálya zárására kerül sor kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80/60/40 km/ó sebességkorlátozás mellett az M30 végcsomópont építése miatt. A forgalom a bal pályán halad mindkét irányban, 1+1-es forgalomterelés mellett.

M7

A bal pályatesten a 26 kilométerszelvények lévő Agip töltőállomás és pihenőhely felújítási munkálatai miatt 2014. szeptember 2-től várhatóan 2014. szeptember 30-ig a pihenőhelyre tehergépjárművekkel behajtani tilos. A felújítási munkálatok kiépített fix tereléssel 30 km/ó sebességkorlátozás mellett zajlanak.

A felsoroltak tájékoztató jellegűek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani.

A „Kamionstop” 2014. szeptember 20. (szombat) 22 órától szeptember 21. (vasárnap) 22 óráig tart.

A határátkelők forgalma:

Az Ukrajnába történő be-és kiutazással kapcsolatos tanácsok, információk továbbra is a Külügyminisztérium Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján, a „konzuliszolgalat.kormany.hu” oldalon olvashatóak.

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

Békés megye

A teherforgalomban Gyula közúti határátkelőhelyen a kilépő irányban alakulhat ki várakozás a hétvégén – a hétvégi kamionstop időszakát kivéve -, melynek mértéke elérheti a 60-120 percet is.

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen péntek este, valamint szombat délelőtt kell megnövekedett forgalommal számolni a kilépő személyforgalomban, amely 15-30 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. Belépő irányban vasárnap déltől estig kell várakozás kialakulásával számolni, amely elérheti a 30-60 percet.

A teherforgalomban a be-és kilépő irányokban is lehet várakozás kialakulásával számolni a hétvégén a kamionstop időszakát kivéve, amelynek mértéke a 30-60 percet várhatóan nem haladja meg.

Csongrád megye

Nagylak közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban a kamion stop időszakát kivéve a kilépő irányban 30-120 perc, belépő irányban 60-120 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban, pénteken kora délutántól késő estig a kilépő irányban várható megnövekedett forgalom, melynek következtében akár 30-60 perc lehet a várakozás. Belépő irányban vasárnap déltől estig lehet számolni várakozás kialakulásával, amelynek mértéke időnként elérheti a 60 percet is.

Röszke autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban péntektől szombat estig kilépő irányban 60 perc, vasárnap 22 óra után belépő irányban 60 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.

Ásotthalom közúti határátkelőhelyen, 15-30 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban az átkelőhely megnyitása után reggel belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen a kilépő teherforgalomban szombaton, 12-24 óra között 30 perc várakozás alakulhat ki. Vasárnap 22 órától hétfőn 14 óráig 30 perc várakozás alakulhat ki belépő irányban.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni főként vasárnap déltől hétfő hajnalig, amely a 60-120 percet is elérheti kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt.

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás kilépő irányban várható, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja.

Beregsurány közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén a személyfogalomban napközben be- és kilépő irányban, melynek mértéke várhatóan 30-60 perc lehet.

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 7-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A két átkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően, akár 30 perc várakozással is lehet számolni.

Az utasoknak javasoljuk, hogy tájékozódjanak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon.

A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerülhet sor a várakozások csökkentése érdekében.

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Forrás: Police.hu
.

(Ezt a cikket 343 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .