Hírek Korlátozások Közlekedéssel kapcsolatos hírek Közút

Megkezdődik a Budaörsi úti új közúti csomópont építése

A 4-es metróvonal kapcsolódó felszíni beruházásaként megkezdődik Budaörsi úti új közúti csomópont építése, a beruházás 7,2 milliárd forintból valósul meg a tervek szerint 2015 decemberéig – tájékoztatta a fővárosi önkormányzat kedden az MTI-t.

Mintegy tízéves előkészítés, szakmai egyeztetés, tervezés és telektulajdon-rendezés után megkezdődik a Budaörsi úton megvalósuló új, kétszintes közúti csomópont építése. A munka a 4-es metró projektjének része, és elősegíti majd a kelenföldi intermodális – azaz több közlekedési ágazat csatlakozására épülő – csomópont, ezáltal a metróvonal elérését – olvasható a fővárosi önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatósága közös közleményében.

Mint írták, a fejlesztés hatására a közösségi közlekedés előnyben részesül, és új, akadálymentes gyalogos- és kerékpáros-kapcsolat jön létre Sasad és Őrmező, illetve az Etele tér között.

A beruházás három ütemben, a tervek szerint 2015 decemberéig valósul meg. Noha terelésekre több ütemben kell számítani a kivitelezés teljes idején, az autós közlekedést folyamatosan biztosítják.

Közölték, tekintettel az augusztusi jelentős turisztikai forgalomra, illetve a szeptemberi iskolakezdésre, a szakasz főpályáin forgalomkorlátozások várhatóan csak október közepétől lesznek. Addig a kivitelező elvégzi az átépítéshez szükséges előkészítő munkálatokat, ideiglenes közműépítés zajlik majd döntően ebben az időszakban, hiszen a térség közműellátását a munkák idején is folyamatosan biztosítani kell.

Forgalmi változásokra egyelőre – várhatóan szeptember elejétől – csak az alárendelt, becsatlakozó utcákban kell számítani.

A közleményben kitértek arra, hogy a 4-es metró projektjének támogatási szerződésében rögzített, kötelező érvényű és kulcsfontosságú projektelem a Budaörsi úton – a Balatoni úti aluljáró és Pannonhalmi út közötti útszakaszon – létesülő új, kétszintes közúti csomópont.

A közúti csomópont kivitelezési munkáinak elvégzésére nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatósága. A pályázatot a legolcsóbb ajánlattal a Swietelsky Magyarország Kft. nyerte. A munkaterületet kedden adták át.

A kivitelező cég feladata a víz-, a csatorna-, a gáz-, a távhő- és az elektromos vezetékek kiváltása, a közvilágítás kiépítése, az ideiglenes utak kialakítása, a forgalomtechnika meghatározása, ezeken kívül a végleges állapot szerinti kétszintes csomópont megépítése a kapcsolódó közúti jelzőlámpás csomópontokkal, akadálymentes gyalogos- és kerékpáros-aluljáróval, valamint a nélkülözhetetlen kertészeti munkákkal. A fejlesztésben a fő útpályák között az érintett útszakaszon zajvédő fal is épül – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI  (btiv \ bBB \ blz)
.

(Ezt a cikket 156 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .