Július elején munkába állt a zalaegerszegi FRAMO-Zala Kft. első Euro 6-os DAF XF nyerges vontatója

Július elején munkába állt a zalaegerszegi FRAMO-Zala Kft. első Euro 6-os DAF XF nyerges vontatója, méghozzá a Hungarotruck Kft. által idén tavasszal útjára indított „Vezess a holnapért” kampány keretében, így többszörösen is hozzájárul környezetünk kíméléséhez.

A több mint 30 éves szakmai múltra visszatekintő vállalkozás flottájában jelenleg három nyerges szerelvény, három 12, illetve 18 tonnás tehergépkocsi, ezekhez egy tandempótkocsi és két furgon szerepel. Mindhárom vontató DAF emblémát visel, és egységesen 460 lóerősek, illetve Super Space Cab fülkéjűek.

Az új, Euro 6-os modellbe a kampány részeként egy webalapú járműkövető rendszer került, amely segítségével fél éven keresztül regisztrálják a jármű által megtett kilométerek számát. Ugyanis a Hungarotruck vállalta, hogy minden ezer kilométer után elültet egy tölgyfát.

A kampány további elemeként a gépkocsihoz kedvező havidíjú MultiSupport Full Care javítási és karbantartási szerződés is társul. Szabó Péter, a FRAMO-Zala Kft. ügyvezető igazgatója pedig az év vége felé tervezi egy 18 tonnás DAF CF fülke-alvázas modell beszerzését, amelyre szintén ponyvás felépítmény kerülne.

Forrás: DAF – Hungarotruck Kft.
.

(Ezt a cikket 295 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?