Halálos baleset Gátér és Kiskunfélegyháza között
Az autóban ülők közül egy ember a helyszínen életét vesztette.

Baleset helyszíne Gátér és Kiskunfélegyháza között, ahol egy ember meghalt, amikor összeütközött egy személygépkocsi és teherautó 2014. június 30-án. MTI Fotó: Donka Ferenc
Egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült abban a balesetben, amelyben egy autó tehergépkocsival ütközött, eddig tisztázatlan körülmények között Gátér és Kiskunfélegyháza között hétfő délelőtt – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Árvai Edina elmondta, az autóban ülők közül egy ember a helyszínen életét vesztette, egy másik az elsődleges adatok alapján súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínelést teljes útlezárás mellett végzik, kerülni Pálmonostora irányába lehet – tette hozzá a szóvivő.

Forrás: MTI (hbj \ gkp)
.
(Ezt a cikket 800 alkalommal tekintették meg.)