Heti üzemanyagárak: a benzin 2-4 forinttal drágulhat
A Reuters adatközlése alapján a június 23 – június 27-i héten a benzin ára a mediterrán piacon heti átlagban 4,6%-kal emelkedett, a gázolajnál 0,2%-os volt az árcsökkenés. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,1%-kal erősödött. A mediterrán piaci árak és az árfolyam heti változását figyelembe véve, július 2-án, szerdán a benzin ára 2-4 forinttal emelkedhet, a gázolaj ára várhatóan nem változik.
A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.
A Brent kőolaj ára a héten 113 dollár/hordós szint alá is került, heti átlagban másfél dollárral lett olcsóbb. Az árcsökkenés oka, hogy az iraki harcok elkerülték a legjelentősebb kitermelő helyet, valamint pozitívan hatott az is, hogy Líbia jelentős kőolaj-szállítmányt indított útjára Olaszország felé. Az amerikai külügyminiszter európai és közel-keleti útja során találkozott a szaúdi királlyal, s a találkozó utáni közlemény megerősítette, hogy Szaúd Arábia bármikor kész kitermelését emelni a piaci gondok elkerülése érdekében. Az eheti árcsökkenéshez az is hozzájárult, hogy az amerikai háztartások fogyasztása mérsékeltebben emelkedett, mint azt az előrejelzők várták, rontva így a piaci hangulatot. A Brent és a WTI 1 hónapos határidős ára a héten azonos mértékben csökkent. A két olajfajta közötti árkülönbség nem változott (7,6 dollár). A különböző piacokon csak a dízel ármozgása követte az olajárak változását.
A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon a június 23 – június 27-e közötti időszakban 4,6%-kal nőtt, azonban az észak-nyugat-európai piacon és az ARA (Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen) piacon 1% alatti volt az áremelkedés. A mediterrán benzinárak a jelentősebb emelkedéssel megközelítették az észak-európai árakat. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 0,2%-kal került lejjebb, hasonló volt a változás az észak-európai piacokon. A forint árfolyama a június 23-június 27-i héten 225,7 Ft/dollár körül ingadozott, összességében kb. 0,2 forinttal kell kevesebbet adni egy dollárért, mint a megelőző héten. A forint árfolyama a hét második felében erősödött.
A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében 0,6-4,5% közötti áremelkedés mutatható ki, a gázolajnál 0,6-0,9% körüli volt az árak mérséklődése. Ezen a héten az árfolyam változása gyakorlatilag nem befoolyásolta a piaci üzemanyagárak forintban mért árát.
A mediterrán tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – az üzemanyagok ára várhatóan tovább emelkedik, bár ha figyelembe vesszük az észak-európai piaci árak jóval kisebb változását, akkor az áremelés mértéke bizonytalanabb. A fentiek alapján július 2-án, szerdán a benzin ára 2-4 forinttal emelkedhet, a gázolajnál nem várható válozás. A fenti adatok alapján a benzin ára 436 forint/liter körül ingadozhat, a gázolaj ára 431 Ft/liter maradhat. (A heti tény forint üzemanyag-árak adatait az Eurostat heti üzemanyagár statisztikájából vesszük, a magyar árakat a MEKH szolgáltatja az Eurostatnak.)
Az elmúlt egy év során a benzin ára 3,7%-kal, a gázolaj ára 2,2%-kal emelkedett.
Az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek emelkedése miatt 5%-kal kevesebb benzint de 1,2%-kal több gázolajat lehet egy havi átlagos nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.
MEGJEGYZÉS
Fenti számításaink a nemzetközi tőzsdei és árfolyamváltozásokból adódó piaci hatásokat mutatják a ThomsonReuters árjegyzései alapján. A változások figyelembe vételéhez a legtöbb nagy olajcég nem a Reuters, hanem más ügynökség jegyzési árait használja. A MOL az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárát ennek alapján, illetve a mediterrán térségből vasúton történő fuvar, import és logisztikai költségek és egyéb költségek figyelembe vételével alakítja ki. (Ezt állapította meg egy korábbi versenyhivatali vizsgálat.) Erre rakódik még a kiskereskedelmi árrés, ami meglehetősen nagy szórást mutat (az egyes kutak árképzése egymástól jelentősen eltérő). Mindez együttesen az üzemanyagárak kb. 50-55%-át teszik ki. Az üzemanyagárak másik felét a jövedéki adó (benzin esetében 120 Ft/liter, dízel esetében 110,35 Ft/liter), illetve a készletezési díj (benzin esetében 3,3 Ft/liter, dízel esetében 3,205 Ft/liter) fix tételek, valamint ezek összességére (így a jövedéki adóra is) kivetett 27%-os ÁFA jelenti.
A MOL rendszeres árváltoztatásai eltérhetnek a piaci folyamatok által indokolt árváltozásoktól (pl. néhány forintos emelést átvíve a következő hétre), azonban hosszabb távon (1-2 hónap) a trendek azonosnak.
Forrás: GKI Energiakutató Kft.
.
(Ezt a cikket 418 alkalommal tekintették meg.)