Jelentős forgalom várható a röszkei határátkelőhelyen
Kezdődik a nyári szabadságok időszaka, így tömegesen indulnak a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások haza, illetve a turisták nyaralni, ami az idén is jelentős forgalmat okoz a röszkei határátkelőhelyen – közölte a szegedi határrendészeti kirendeltség vezetője pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

Éberhardt Gábor alezredes elmondta: egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas lépi át a határt Röszkénél, csúcsidőszakban viszont a forgalom eléri az 55-60 ezer főt.
Az utasok legnagyobb részét a török állampolgárságú vagy származású vendégmunkások teszik ki, de bizonyos időszakokban – például a hazai Forma 1-es futam idején – jelentős a turisták aránya is – közölte a parancsnok.
A várakozások szerint a legnagyobb forgalom július utolsó és augusztus első két hetében alakul ki, amikor mindkét irányba sokan utaznak. Torlódásokra elsősorban csütörtöktől vasárnapig lehet számítani – mondta Éberhardt Gábor.
A korábbi időszakhoz képest újdonság, hogy az autóbuszon érkezőket az utasterminálban ellenőrzik, mindenkinek – a magyar állampolgároknak is – le kell szállniuk a járművekről.
Az alezredes azt tanácsolta az autósoknak, hogy útnak indulás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről a rendőrség honlapján (www.police.hu/hatarinfo), és szükség esetén válasszák a tompai, illetve a tiszaszigeti vagy az ásotthalmi átkelőt, ez utóbbiakat az uniós és szerbiai állampolgárok 7 és 19 óra között használhatják.
A rendőrség idén is felkészült a forgalom kezelésére, így a korábban már bevált módszerhez hasonlóan – jelentős várakozás esetén – az autókat Tompa vagy szükség esetében Hercegszántó irányába terelik el, ezzel is tehermentesítve a röszkei átkelőt – közölte a parancsnok.
Éberhardt Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze úti okmányait, gépkocsija műszaki állapotát, gondoskodjon hideg folyadékról, az akut betegek pedig készítsék be gyógyszereiket is.
Forrás: MTI (bkzg \ bám \ bpt)
.
(Ezt a cikket 281 alkalommal tekintették meg.)