A Volkswagen Haszonjárművek európai kiszállításai 8,5 százalékkal nőttek az első negyedévben
A Volkswagen Haszonjárművek 76 200 kishaszonjárművet szállított ki ügyfeleinek az év első három hónapjában Európa-szerte (2013. január – március: 70,200; + 8,5 százalék). A világméretekben kiszállított 120 900 járművel a márka megközelítette a tavalyi év 123 700 darabos eredményét (-2,3 százalék)
A márka eladásai Nyugat-Európában 8,5 százalékkal 66 900 darabra emelkedtek, egy évvel korábban ez a szám 61 700 darab volt. 2014 első negyedévét vizsgálva 24 300 kiszállítással Németország volt az az európai piac, ahol a legtöbb haszonjármű gazdára talált. Ez a szám a tavalyi évben 23 100 darab volt, így 5,2 százalékos növekedéssel indította a márka az évet a hazai piacon. Az Egyesült Királyságban a márka kiszállításai 22, 9 százalékkal 11 500 darabra emelkedtek, míg az előző évben ez 9 400 darab volt. Spanyolország rekord mértékű növekedést könyvelhetett el, a tavalyi 1 500 kiszállítás után idén 37,9 százalékkal több, összesen 2100 kisteherautót vehettek át ez idáig tulajdonosaik. Kelet-Európában az értékesítés 8 százalékos növekedést mutatott, és a korábbi év 8 500 kiszállítása után elérte a 9 250 darabot. Magyarországon a Volkswagen Haszonjárművek 436 kishaszonjármű kiszállításával 9,5 százalékos növekedést produkált az előző év ugyanezen időszakához képest. A márciusi hónapban az ügyfelek részére kiszállított 165 darab kishaszonjármű pedig 2013 márciusához képest 68,3 százalékos növekedést jelent a márka számára. Legkeresettebb kishaszonjármű az év első hónapjában a hazai piacon a Caddy (185 darab) volt.
Elsősorban az ügyfelek megnövekedett érdeklődése az, ami megerősíti számunkra, hogy a T5 modellcsalád és a Caddy népszerű kisteherautók Európa-szerte.” – nyilatkozta Bram Schot, a Volkswagen Haszonjárművek értékesítésért és marketingért felelős igazgatósági tagja. Ha csupán csak március hónapot vizsgáljuk, láthatjuk, hogy a márka 13 százalékos növekedést produkált, Németországban pedig ez a szám megközelítette a 10 százalékot.
2014. első negyedévét vizsgálva kijelenthetjük, hogy a T5 modellcsalád 3,1 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi eredményt (2013. január-március: 36 400 darab, 2014. január-március: 37 500 darab). A Caddy világszerte 34 000 kiszállítást teljesített, ami 7,4 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakának 31 700 darabos teljesítménye. A Crafter értékesítési számai összesen 17,3 százalékkal növekedtek, így a tavalyi 9 400 darab 2014 első negyedévében 11 000 darabra emelkedett. A világszerte kiszállított 19 800 darab Amarok az előző év hasonló időszakában átadott 20 400 darabhoz képest 3,1 százalékos visszaesést könyvelhetett el.
A gazdaságilag nehéz helyzetben lévő dél-amerikai régióban – részben a T2 brazíliai gyártásának leállítása miatt – 26,4 százalékkal esett vissza a kiszállítások száma a tavalyi 36 700 darabról 27 000 járműre. Három másik régióban jelentős növekedést könyvelhetett el a márka: Mexikóban a tavalyi 2 100 járműről 2 700 darabra (+ 28,1 százalék), az afrikai régióban az előző évi 4 600 darabról 5 200 kishaszonjárműre (+11,7 százalék), az ázsiai és csendes óceáni térségben pedig 20,1 százalékkal 4 400 darabról 5 300 járműre nőtt a kiszállítások száma.
Forrás: Volkswagen Haszonjárművek
.
(Ezt a cikket 175 alkalommal tekintették meg.)