Közel 32 kilométeren újult meg a 37-es főút borsodi szakasza
Több szakaszon, összesen 31,7 kilométer hosszban újulhatott meg a Felsőzsolcát Sátoraljaújhellyel összekötő 37-es főút. A csaknem 2 milliárd forintos beruházás a Közlekedés Operatív Program támogatása révén, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 34 milliárd forint összértékű országos útfelújítási programjának keretében valósulhatott meg.

A Felsőzsolcát Sátoraljaújhellyel összekötő 37-es főút teljes hosszának több mint harmada újulhatott meg a Közlekedés Operatív Program támogatása révén, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 34 milliárd forint összértékű országos útfelújítási programjának keretében. A 81 kilométeres főút összesen 31,7 kilométerének rekonstrukciójára két szerződés keretében, összesen kilenc szakaszon, bruttó 1 milliárd 940 millió forintból került sor.
A beruházás során a kivitelező felmarta, majd új aszfaltréteggel látta el a burkolatot. A szakemberek az érintett szakaszokon felújították a padkákat, valamint új burkolatjeleket festettek fel.
Az országos útfelújítási program keretében a 37-es főút mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében eddig már öt útszakasz újulhatott meg, összesen bruttó 1,163 milliárd forintból és 16,5 kilométer hosszon, továbbá öt szakasz rekonstrukciójára kerülhet majd sor a közeljövőben összesen bruttó 725 millió forint értékben és 16,6 kilométer hosszon.
A beruházások eredményeként javul a szolgáltatási színvonal, biztonságosabb és kényelmesebb utazást tesznek lehetővé a felújított útszakaszok. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. pedig mindent megtesz azért, hogy ez minél tovább így is maradhasson.
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály
Forrás: kozut.hu
.
(Ezt a cikket 146 alkalommal tekintették meg.)