Elfogták a Bács megyében kerékpárost gázoló és cserbenhagyó kamionost

Megtalálták azt a kamionsofőrt, aki a gyanú szerint halálra gázolt egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott szerda délután a Pálmonostora és Tömörkény közötti úton – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

ORFK felvétele: H.Szabó Sándor
ORFK felvétele: H.Szabó Sándor

Gál Kristóf tájékoztatása szerint a rendőrök csütörtök reggel 6 órára azonosították a balesetet okozó kamion sofőrjét. A 43 éves gyömrői férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A sofőr elismerte a bűncselekmény elkövetését, és szabadlábon védekezhet – tette hozzá a szóvivő.

Szerda délután a 4504-es számú úton Tömörkény felől Pálmonostora irányába haladt egy 52 éves pálmonostorai férfi kerékpárral, és egy kamion pótkocsija elsodorta. A nyerges vontató vezetője megállás nélkül továbbhajtott. A kerékpáros a helyszínen életét vesztette.

Forrás: MTI  (hbj \ blz)
.

(Ezt a cikket 309 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!