Dakar 2014: Gerard De Rooy a második helyen végzett
Az Iveco Powerstar volánja mögött ülő Gerard De Rooy a második helyen ért célba a 2014-es Dakar-ralin. A holland pilóta a végsőkig küzdött a dobogó legfelső fokáért, és csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy végül a Karginov által vezetett Kamaz lesz a győztes. A Team Petronas De Rooy Iveco csapat többi tagja is remek eredményt ért el: az Iveco Trakker Evolution járművel versenyző holland Hans Stacey hetedik lett, a spanyol Pep Vila a tizedik, a francia Jo Adua pedig a 22. helyen zárt, egy-egy Iveco Trakker Evolution 2 modellel.
Miután a tizenegyedik szakaszban hátrányba került, Gerard De Rooy nem tudta utolérni ellenfelét. Ezért minden kitartása és erőfeszítése ellenére nem sikerült megismételnie korábbi, a 2012-es Dakaron elért sikerét.
„Kemény próbatétel volt. Nem tartom jó ötletnek, hogy a teherautókat és az autókat egyszerre indították. Tavaly hasonlóképpen történt, és ezt jeleztük is az A.S.O. (Amaury Sport Organisation) szervezetnek. Minden tőlem telhetőt megtettem, és reméltem, hogy ez elég lesz a győzelemhez. A csapattal, az Iveco teherautókkal és a teljesítményünkkel mindenesetre nagyon elégedettek lehetünk” – mondta Gerard de Rooy a 2014-es Dakar utolsó szakaszát követően.
A verseny végeredménye mellett szintén fontos elismerés volt, hogy valamennyi Iveco jármű áthaladt a célvonalon. Ez a siker is igazolja a Dakaron részt vett járművek megbízhatóságát, hatékonyságát és tartósságát. A gyári járműveket kifejezetten a rali extrém körülményeinek megfelelően alakították át, hogy kiemelkedő energiahatékonyság mellett nagy teljesítményt nyújtsanak.
Az Iveco három év leforgása alatt beírta magát a világ leghíresebb rali versenyének történetébe. A gyári csapat 2012-ben győzött, 2013-ban három pilótája is előkelő helyezést ért el, kettő közülük bekerült az első tízbe, és 2014-ben, összesen 10 000 megtett kilométer után megszerezték a második helyet. Az idei futam különösen nehéz próbatétel volt az Iveco számára, hiszen valamennyi alkatrész rendkívüli terhelés alá került, de a járművek még ilyen szélsőséges körülmények között is igazolták tartósságukat.
A 2014-es Dakar-ralin induló járműveket 900 lőerős Cursor 13-as motor hajtotta, amelyek lökettérfogata 13 liter, a legnagyobb nyomatéka pedig 1100 Nm (3800 ford./perc fordulatszám mellett). Az Iveco nehézkategóriás gépjárműveiben található Euro VI motorokkal megegyező technológiát használó erőforrások nagy teljesítményűek, terhelésreakciójuk gyors, valamint robusztusak és maximálisan megbízhatóak.
A világ legnépszerűbb rali versenye, amelyet több milliónyi szurkoló kísér figyelemmel minden évben. január 5-én kezdődött az argentínai Rosarióban és január 18-án ért véget a chilei Valparaísóban. Az idei volt a leghosszabb Dakar-rali, amióta a verseny átköltözött Dél-Amerikába: a több mint 9000 km hosszú útvonalból 5000 km szelektív szakasz volt. A mezőny összesen 13 szakasz megtétele után jutott el a valparaísói célba, és többek között a bolíviai Andok legmagasabb vonulatain is átkelt. A Dakar-rali ebben az évben ismét az ellenálló képesség viadalának bizonyult, amelyben a versenyen részt vevő járművek megbízhatósága és tartóssága játszotta a vezető szerepet.
Az Iveco a Dakaron 1982 óta
A Párizs–Dakar rali története 1977-ben kezdődött, de kamionok először csak az 1980-as futamon vettek részt. Az Iveco számára a rendkívüli eredményekkel és emlékezetes pillanatokkal teli kaland 1982-ben indult. A technikai partnerként szerzett tapasztalatok eredményeképpen pedig a 2011-es dél-amerikai futamon az Iveco már hivatalos gyári csapatként indult el. 2012-ben a vállalat elérte eddigi legkiemelkedőbb eredményét, amikor Gerard De Rooy és csapata összesítettben az első, a második és hatodik helyet szerezte meg.
Forrás: Iveco
.
(Ezt a cikket 260 alkalommal tekintették meg.)