Vizsgálatot indított a BKV a 22-es busz visszagurulása miatt
Vizsgálatot indított a BKV a 22-es vonalán közlekedő Mercedes Citaro O530-as busz visszagurulásos balesetével kapcsolatban.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Budakeszi úton egy busz ismeretlen okból hátrafelé megindult, kidöntött egy kerítést és egy elektromos kapcsolószekrényt.
A BKV szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a busz vezetője nem tudta becsukni az egyik utasajtót, ezért a jármű újraindítása miatt elhagyta a vezetőállást. Erre azért volt szükség, mert ezekben az esetekben áramtalanítani kell a buszt, ennek kapcsolója pedig a vezetőfülkén kívül van.
A járművezető nem használta a rögzítő féket, így végezte el az egyébként sikeres áramtalanítást. A járművet az áramtalanításig az ajtófékek fogták meg, utána viszont az ajtófék kiengedett, a busz pedig visszagurult.
A járművezetőt felmentették a munkavégzés alól, ügyében a végleges döntést a megfelelő vizsgálat után hozzák meg. A BKV kezdeményezte, hogy az áramtalanító kapcsoló mellett helyezzenek el egy feliratot, amely szerint csak behúzott, rögzített kézifék mellett használható a kapcsoló.
Forrás: MTI (btiv \ ppd)
.
(Ezt a cikket 502 alkalommal tekintették meg.)