Hírek Scania Sport Versenyek

QualiSport: Ötödször az Africa Eco Race-en

Ötödször rajtol az Africa Eco Race-en a Qualisport kamionos tereprali-csapata: Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László főszerelő a Scania versenykamion fedélzetén újra nekirugaszkodik a 11 szelektív szakaszból álló, több mint 5000 kilométer hosszú viadalnak, hogy a klasszikus útvonalon, a Szaharán átkelve eljussanak Dakarba, a Rózsaszín-tó partjára.

A kalocsai székhelyű különítménynek már komoly múltja van a legnagyobb afrikai összecsapáson: a kezdetek óta szerepelnek a Dél-Amerikába költözött futam pótlására indított viadalon, ahol a múltban több ízben is jó eredményeket értek el. Mind közül a legfényesebb siker 2010-ben született, amikor a kamionosok legjobbjaiként, a monstrumok kategóriájának győzteseként zártak.

Idén december 29-én, a dél-franciaországi Saint-Cyprienben veszi kezdetét a móka, ott tartják az adminisztratív- és technikai ellenőrzést, amit egy hosszabb összekötő szakasz, valamint egy hajóút után követ a Marokkót, Mauritániát és Szenegált átszelő sivatagi erőpróba. René Metge, a legendás versenyigazgató összesen 11 szelektív szakaszt jelölt ki: az össztáv 5580 kilométer lesz, amelyből a mért szakaszok 3000 kilométert tesznek ki. Január 5-én, a nyugat-szaharai Dakhlában a mezőny kap egy pihenőnapot, míg a verseny január 11-én zárul a hagyományoknak megfelelően a szenegáli főváros, Dakar közelében, a Rózsaszín-tó partján.

Kovács Miklós - Ács László - Czeglédi Péter / Fotó: Mari„Mi a kezdetek óta résztvevői és hívei vagyunk az Africa Eco Race-nek, amely számunkra jóval több, mint egy verseny” – mondta a Qualisport pilótája, Kovács Miklós. „Olyan futamról van szó, ahol a szervezők a sportszakmai értékeket helyezik előtérbe, s bár a kihívást fokozzák a nomád körülmények, a mezőny olyan, mint egy nagy család. A szakaszokon természetesen kőkemény csaták zajlanak, viszont esténként a táborban mindig jó hangulatban beszéljük meg a tapasztalatokat. Az évek során komoly, szoros baráti kapcsolatokra tettünk szert ezen a futamon és büszkék vagyunk rá, hogy tagjai lehetünk ennek a családnak. Örülünk annak is, hogy az Opel Dakar Team révén most először újabb magyar egység is csatlakozik a mezőnyhöz.”

Kovács, Czeglédi és Ács biztató előjelekkel készül az afrikai derbire: júliusban, az oroszországi Silk Way Rally népes, gyári Kamazokkal gazdagon tűzdelt kamionos mezőnyében az előkelő 10. helyet szerezték meg, s bár a verseny megviselte a tavalyi szezon óta használt, saját építésű Scaniát, a csapat az utóbbi hónapokban komoly energiákat mozgósított a versenykamion minél jobb felkészítése érdekében. A hibákat a megszerzett tapasztalatok birtokában igyekeztek orvosolni, és nagy hangsúlyt helyeztek a súlycsökkentésre is.

AFR13D11J_0306„Tavaly tavasszal kezdtünk versenyezni ezzel a kamionnal, de még az idei Silk Way Rally-n is jelentkeztek apró-cseprő problémák. Nyár óta sokat dolgoztunk annak érdekében, hogy tovább csiszoljuk a megbízhatóságot, ugyanakkor törekedtünk a súly csökkentésére is. A Scania hátsó részét, a felépítményt átalakítottuk és a többi módosítással együtt nagyjából 600 kilogrammot sikerült faragnunk. Ezzel párhuzamosan változik a súlyelosztás is. Reményeink szerint beválnak a módosítások, mert az ötödik Africa Eco Race-ünk alkalmával szeretnénk jól szerepelni. Idén januárban rendkívül kemény volt a verseny és biztos vagyok benne, hogy René Metge ezúttal még nagyobb próbatétel elé állít bennünket” – fogalmazott Kovács Miklós.

A versenytriót négyfős asszisztencia-stáb segíti a sivatagi megmérettetésen: a szervizkamion fedélzetén utazó Várda Ferenc, Májer Krisztián, Kovács Tibor, valamint a csapatmenedzser, Mészáros Sándor a Scania megfelelő műszaki kiszolgálásáról, a zavartalan versenyzésről igyekeznek majd gondoskodni.

Forrás: QualiSport
.

(Ezt a cikket 244 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .