Varga Mihály: új munkahelyeket teremt a közlekedési infrastruktúra fejlesztése

A következő uniós költségvetési időszakban is kiemelt feladatának tekinti a kormány a közlekedési infrastruktúra fejlesztését, amely új befektetőket vonz és munkahelyeket teremt – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, Karcagon.

A Karcag keleti része és a 4-es számú főút között 2,4 milliárd forintból megépült 450 méter hosszú közúti aluljáró a forgalom megindulása előtt, 2013. december 19-én.
A Karcag keleti része és a 4-es számú főút között 2,4 milliárd forintból megépült 450 méter hosszú közúti aluljáró a forgalom megindulása előtt, 2013. december 19-én. MTI Fotó: Bugány János

Varga Mihály a Karcag keleti része és a 4-es számú főút között 2,4 milliárd forintból megépült 450 méter hosszú közúti aluljáró ünnepélyes átadásán úgy fogalmazott: közlekedéstörténeti esemény a létesítmény forgalomba helyezése.

Aláhúzta: a kormány célja, hogy Magyarország a régió befektetési központjává váljon, ehhez pedig elengedhetetlen a versenyképességet javító közlekedési infrastruktúra fejlesztése. Ez támogatja azt a folyamatot is, amely a közfoglalkoztatásból egyre nagyobb arányban piaci munkahelyeket teremt.

Rámutatott: közlekedés-fejlesztésben részt venni és az ágazat infrastruktúráját üzemeltetni soha nem volt könnyű feladat. Ugyanakkor a megújuló Szajol-Püspökladány vonalszakasz révén hazánk legjelentősebb vasúti fejlesztésével gazdagodó MÁV-tól azt reméli a kabinet, hogy a társaság „saját lábra állva, nyereséges vállalkozásként szolgálja az utasokat” – mondta.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter felidézte: a mai sínpár és töltés elődje a debreceniek és a kunságiak verítéke árán, viszontagságos körülmények között létesült az 1850-es években. A karcagi közúti aluljáró új korszakot nyit a helyiek életében, akik az elmúlt évtizedekben hónapokat töltöttek az átkelés lehetőségére várakozva – tette hozzá.

A tárcavezető hangsúlyozta: a kivitelezők profi munkát végeztek. Egyúttal cáfolta azokat a környéken terjengő legendákat, amelyek szerint a magas talajvíz-szint miatt csapadékos időben befolyik majd a víz a túlságosan lapos, ezért az aggodalmak alapján csak személyautók számára használható átkelőbe. Szintén megmosolyogtató szóbeszédnek nevezte azt is, hogy az új létesítmény a fővárosi metróhálózat első vidéki aluljárója lesz.

A Karcag keleti része és a 4-es számú főút között 2,4 milliárd forintból megépült 450 méter hosszú közúti aluljáró 2013. december 19-én. MTI Fotó: Bugány János
A Karcag keleti része és a 4-es számú főút között 2,4 milliárd forintból megépült 450 méter hosszú közúti aluljáró 2013. december 19-én.
MTI Fotó: Bugány János

Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs vezetője az ünnepségen közölte: az aluljáró az Új Széchenyi Terv részeként, a Közlekedés Operatív Program keretében, uniós forrás felhasználásával épült Magyarország legnagyobb vasúti fejlesztése, s a közel 70 kilométer hosszú Szajol-Püspökladány vasúti vonalszakasz komplex felújításának egyik elemeként készült el. Jelezte: a kétszer egysávos létesítmény a gépjárműveken kívül a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak is külön szintben biztosítja a balesetmentes közlekedést a vasúti pálya alatt.

A 4-es főúton a közvilágítással együtt egy új, négyágú körforgalmi csomópont is épült. A vasúti fejlesztéshez kötődően Karcagon 2012-ben befejeződött az állomási vágányhálózat és a kapcsolódó berendezések teljes átépítése, s az idén elkészült az állomás nyíltvonali szakaszainak rekonstrukciója. Az állomás előtti teret is felújították.

Forrás: MTI  (hbj \ gry)
.

(Ezt a cikket 259 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?