Havazás – Korlátozás után kerékellenőrzés a hegyeshalmi határátkelőnél

Reggel hattól egy órán át veszteglésre kényszerültek a 7,5 tonnánál nehezebb teherjárművek a hegyeshalmi határátkelő belépő oldalán a rossz időjárási viszonyok miatt – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelem illetékese szombaton az MTI-vel.

kamion-kerekAlbert-Dobos Viktória szóvivő elmondta: az intézkedést azért rendelték el, mert Tatabánya környékén járhatatlanná vált a sztráda, és el akarták kerülni, hogy a hó eltakarításának ideje alatt érkező újabb járművek nehezítsék a munkálatokat; ezért Hegyeshalomnál parkolóba terelték a kamionokat, amelyeknek ott kellett várakozniuk.

Hozzátette: a rendőrség már feloldotta a korlátozást, ugyanakkor megkezdték e járművek ellenőrzését, hogy csak a megfelelő gumival rendelkezők folytathassák útjukat.

A megyei rendőr-főkapitányság korábban azt közölte: az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszáról a Budapest felé tartó oldalon több ponton leterelik a kamionforgalmat.

Tájékoztatásuk szerint Győr-Moson-Sopron megyében az erős, viharos szél mellett a havazás is nehezíti a közlekedést, emiatt a rendőrség az M1-es autópályán Budapest felé a 100-as kilométernél az 1-es főútra, a 105 kilométernél az M19-es főútra, míg a 119-es kilométernél a 82-es útra tereli a kamionforgalmat.

Forrás: MTI  (bri \ hgp)
.

(Ezt a cikket 648 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?