A hétvégén is közlekedjenek körültekintően!
Változékony időt hoz a hétvége. Kérjük, fokozott óvatossággal közlekedjenek!
Hazánkban 2013. december 6-án a déli óráktól többfelé várható viharos északnyugati szél. A legerősebb széllökések általában 60-85 km/h között alakulnak, de Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom megyében és esetleg Fejér megye északi részén, míg 2013. december 7-én a Dunántúl északkeleti részén és Pest megyében 85-90 km/h fölötti széllökés is lehet. Éjjel csupán átmenetileg veszít erejéből a szél, majd december 7-én késő délutántól fokozatosan mérséklődik a légmozgás. Az előttünk álló hétvége változékony időt hoz. A szombat egy hidegfrontnak köszönhetően szeles lesz, majd vasárnap melegfront közelíti meg térségünket.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a megerősödő, viharossá fokozódó szél csökkenti a járművek – különösen az egy nyomon haladó, és nagyobb felépítményű tehergépjárművek – menetstabilitását, valamint faágakat törhet le, illetve fákat csavarhat ki, mely anyagi kárt okozhat, illetve akadályt képezhet. Kerékpárosok vonatkozásában fokozottan kell figyelni az oldalszélre, hirtelen széllökésekre, hiszen a kerékpár könnyen felborulhat!
A hideg, szeles időben a gyalogosok általában nem elég körültekintőek és kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire, hiszen a kellemetlen időben – érthető módon – mielőbb célhoz szeretnének érni. Ajánlott mindig fokozott figyelemmel és a sebesség csökkentésével megközelíteni a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, valamint azokat a helyeket, ahol fokozottan kell számolni gyalogosok megjelenésére.
Rendkívüli időjárási körülmények között a parkoló autók és a gyalogosok is fokozott veszélynek vannak kitéve, amennyiben olyan fa, vagy egyéb épület alatt tartózkodnak, melyről a szél letörhet ágakat, illetve megbonthat különböző méretű tárgyakat. Szintén veszélyes lehet építési területeken, illetve azok közelében tartózkodni.
Tekintettel a fentiekre kérjük, hogy most még inkább fokozott figyelemmel és körültekintéssel közlekedjenek!
Elindulás előtt érdemes tájékozódni az adott területre jellemző út-, és időjárási viszonyokról. Előfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor nem érdemes kockáztatni és biztonságosabb, ha otthon maradnak.
Fontos tudni, hogy a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) alapján úgy kell közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztessük. Szintén a KRESZ rendelkezéseiből adódik, hogy a rendkívüli időjárás, természeti körülmények (havazás, jegesedés, árvíz stb.) esetén a közúti járműveknek Magyarország területére történő beléptetése feltételhez köthető vagy korlátozható. Felhívjuk a közlekedők figyelmét arra is, hogy az időjárás alakulásának függvényében adódhat olyan helyzet is, hogy a Rendőrség intézkedik a közúti forgalom irányítására, korlátozására, illetve szüneteltetésére. Elrendelheti egyes útvonalak, utcák, terek, városrészek közúti forgalmának teljes vagy részleges lezárását, a forgalom elterelését vagy korlátozását, a megállás vagy várakozás tilalmát, valamint az arra kijelölt helyen a várakozás megszüntetését, egyéb közlekedési tilalmak feloldását, az egyirányú forgalmú utcában a közlekedés irányának megváltoztatását. A közúti járművek közlekedése vagy várakozása céljára ideiglenes jelleggel igénybe veheti az egyébként nem a közúti forgalom célját szolgáló közterületet.
Az országos médián kívül érdemes figyelemmel kísérni a helyi sajtó, rádió és televízió híradásait, beszámolóit, hiszen ezeken keresztül is fontos és hasznos információkat szerezhetünk a közlekedéssel és közlekedésbiztonsággal kapcsolatban.
Kérjük a gépjárművezetőket, hogy lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel előzzék meg a baleseteket!
(Ezt a cikket 248 alkalommal tekintették meg.)