Közútfejlesztési programok könnyítik Békés megye elérhetőségét

Jelentős közúti és vasúti fejlesztési programok könnyítik Békés megye elérhetőségét a főváros felé – jelentette ki a Békés megyei kormánymegbízott csütörtökön Békéscsabán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) részvételével rendezett sajtótájékoztatón.

Illusztráció
Illusztráció

Különösen nagy jelentőségű a Kecskemét északi elkerülőút építése, ami néhány hete kezdődött. A 44-es főutat az M5-ös autópályával összekötő új elkerülő tíz kilométerrel lesz rövidebb a délinél – mondta Erdős Norbert. Hozzátette: a Békés megyében élők számára az M44-es főút prioritást élvez, mindazonáltal a kecskeméti új elkerülő gyorsabb és biztonságosabb közlekedést tesz lehetővé a főváros felé 2015. augusztustól.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője a Békés megyét érintő közútfejlesztési programok közül kiemelte a 44-es autóút építését Tiszakürt és Kondoros között: a 62 kilométeres szakaszra a közbeszerzési felhívás decemberben jelenik meg, a kivitelezési munkálatok várhatóan 2014. márciusban indulnak.

Hozzátette: a beruházás elindítása mellett a kormány és a NIF elkötelezte magát, a kivitelezés költségeit EU-forrásokból fedezik. Az útszakasz 2017. márciusig készül el. Békés megyét érintően felújítják a 47-es főút Békéscsaba és Orosháza közötti szakaszát, 11,5 tonna lesz a teherbírása. A két város között új kerékpárút épül; a 47-es főút korszerűsítése Békéscsaba és Mezőberény között már be is fejeződött – jelezte.

Loppert Dániel szólt a Gyomaendrőd-Mezőberény-Békéscsaba-Lökösháza közötti, nemzetközi vasúti fejlesztéssel összefüggő közúti beruházások jelentőségéről is. Elmondta: forgalomba helyezés előtt áll a 47-es főút vasúti felüljárója Mezőberénynél, rövidesen elkezdődik Békéscsabán a vasútállomást átívelő városi közúti híd felújítása és korszerűsítése is.

Két határátkelő nyitásához építenek utakat a magyar határig. Elek és a határ túloldalán lévő Ottlaka között elkészült a magyar szakasz, és kivitelezés előtt áll a Dombegyháztól a határig vezető út a romániai Kisvarjas felé – közölte.

Forrás: MTI
.

(Ezt a cikket 221 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..