Alkatrészgyártók hírei Baleset-megelőzés Hírek Járműtechnika

Gyalogosvédelem az utakon Extrém pontosságú radarérzékelők a Boschtól

2014-től megváltozik az Euro NCAP minősítési rendszere: az autóknak legalább egy vezetéstámogató rendszerrel kell rendelkezniük a legjobb, ötcsillagos minősítés megszerzéséhez, 2016-tól pedig kötelezővé válik a széleskörű gyalogosvédelem. A vezetéstámogató rendszerek megjelenésével a járművekbe szerelt érzékelők további feladatokat láthatnak el.

2013 tavaszán a Bosch legyártotta 1 milliomodik radarérzékelőjét Stuttgart-hoz közeli reutlingeni üzemében. Kezdetben ezekből csak keveset gyártottak, mára azonban rohamos növekedés
figyelhető meg. Míg az egymilliós volument 13 év alatt érték el, a következő egymillió darab már alig több mint egy év alatt lekerülhet a gyártószalagról. 2016-ra a Bosch már a tízmilliomodik radarérzékelőjét is kiszállíthatja.

Az útburkolati jeleket figyelő kamera például a közlekedési táblákat, a forgalmat és a gyalogosok mozgását is figyelemmel kísérheti. Míg az emberi érzékszervek csupán becsülni tudnak, a radarérzékelők extrém pontossággal és másodpercenként akár húsz alkalommal is mérnek, például önműködően tartják a gépkocsi és az előtte haladó jármű közötti előre megadott távolságot. Kritikus helyzetben figyelmeztető jelzést adnak, sőt, akár önállóan fékeznek is. A Bosch 2000-ben kezdte meg a Stuttgart-környéki reutlingeni üzemében a nagy pontosságú radarok gyártását, és idén nyáron elkészült az egymilliomodik 77 GHz frekvenciasávú radarérzékelő. A fejlesztések üteme az mutatja, hogy míg az egymilliós volument 13 év alatt érték el, a következő egymillió darab már alig több mint egy év alatt lekerülhet a gyártószalagról. A Bosch minden radarérzékelője a 77 gigahertzes frekvenciasávon üzemel. A 24 gigahertzes változatokhoz képest ezek a szenzorok minden tekintetben jóval többet nyújtanak: akár háromszor pontosabban különítik el az egyes objektumokat, a távolság és a sebesség mérési pontossága pedig három-ötszöröse a másikénak. Mivel a magasabb frekvenciasávot világszerte az autós alkalmazásokra tartják fenn, különösen alkalmas globális járműplatformok számára.

Harmadik generációs, nagy hatótávolságú radar
A radarérzékelők első generációja sorozatgyártásának beindítása óta a Bosch folyamatosan intenzíven dolgozik a technológia fejlesztésén. A második nemzedék mind hatótávja, mind pedig látószöge terén mintegy kétszeresét kínálta a korábbinak, míg a harmadik és a jelenlegi LRR3 nagy hatótávú sorozat még szélesebb, immár 30 fokos szögben figyeli az utat, hatótávja pedig a 250 métert is elérheti. A Bosch szenzor nagyfrekvenciájú modulja az első szilícium-germánium technológiával készült konstrukció, ami jelentősen csökkenti előállítás költségeit.

Gyalogosvédelem 50 méterről
A vezetéstámogató rendszer mára már nem utópia, észrevétlenül beköltözött az alacsonyabb árkategóriájú járművekbe is. A fejlett rendszerek az érzékelők adatait kombinálják egyetlen közös „térképpé” majd ezt feldolgozva avatkoznak a motor, a fékrendszer és a kormányzás működésébe.

A Bosch új, közepes érzékelési tartományú radarszenzorok gyártására készül, amelyek éppoly nagy teljesítményűek, mint elődeik, azonban jóval kompaktabb és költségtakarékosabb konstrukciók. A 45 fokos látószög és az akár 160 méteres hatótáv révén minden vészfékezési funkció, valamint – a világ csaknem minden országában elegendő – akár 150 kilométer/órás tempóig az adaptív sebességszabályzás (adaptive cruise control) működtetésére is alkalmas.

2014-től indul az új, sztereó videószenzor gyártása, amely akár 50 méteres távot is érzékelhet, így első ízben egy is elegendő lehet belőlük a gyalogosok biztonságát fokozó vészfékfunkció számára. A jövő új rendszerei a járművek kormányzásában is nagyobb szerephez jutnak. Például ultrahangos érzékelőikkel parkolnak be teljesen automatikusan, még akkor is, ha a vezető a járművön kívülről figyeli a manővert, de az autópályák építési szakaszainak keskeny sávjain is végigkormányozzák az autót.

Forrás: Robert Bosch Kft.
.

(Ezt a cikket 287 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .