OXXO Racing: Pilótáink a Driving Camp-en tréningeztek

Pilótáink nemrég a Drving Camp-en jártak, ahol extrém helyzetekben tesztelhették képességeiket.
A Driving Camp Európa egyik legkorszerűbb vezetéstechnikai tanpálya, ahol az oktatás résztvevői a vezetéstechnikai tréningek során mindvégig a legnagyobb biztonságban gyakorolhatják a közutakon leggyakrabban kialakuló közlekedési vészhelyzetek megelőzését, valamint kialakult vészhelyzet esetén azok elhárítását.
Kiss Norbi és Major Beni most nem oktatáson vettek részt, hanem kipróbálták, hogyan reagálnának a váratlan közúti szituációkra, vizes és havas útviszonyok esetén.

Elkisérte őket Szabó Krisztián, az OXXO Energy kétszeres Európa-bajnok Autocross pilótája:
A jó hangulatról pedig az OXXO Energy Társulat parodistája, Somogyi András gondoskodott:
Az OXXO Energy Truck Race Team pilótái – nem meglepő módon – kiválóan teljesítettek, a pálya üzemeltetői mindent megpróbáltak, hogy kibillentsék őket nyugalmukból, de ez nem sikerült, tökéletesen reagáltak minden szituációra, nem hiába sikeres autóversenyzők.
Nagyon élveztem a gyakorlást – nyilatkozta Beni, aki saját autója még nem lévén a Safety Car-t vezette -, most tettem le a jogosítványt, így jó volt felkészülni olyan szituációkra, melyekkel majd találkozhatok az utakon, de a versenypályán szerzett tapasztalatok sokat segítettek, hiszen ott gyorsan és jól kell reagálni a hirtelen helyzetekre.
A versenyzői múlt tökéletesen látszott minden pilótán – mondta el Albert Péter a pálya vezető trénere -, gyorsak a reflexeik, és jól kezelik a kialakult veszélyhezeteket. A legjobb példa erre Beni, aki még csak most szerezte meg a jogosítványt, de sokkal jobban teljesített, mint a legtöbb átlagos sofőr, ennyit ér a 8 év versenyzői tapasztalat.

Pilótáink nagyon élvezték a tréninget, amiben voltak azért még számukra is megdöbbentő elemek:
A legdurvább élmény az volt – meséli Norbi -, amikor letaposott havas utat szimuláltunk, 70-80 km/h-val kellett rámenni, majd vészfékezni. Az autó szinte semmit nem lassult, csak csúsztam, és vártam, na ebből mi lesz, hol fogok megállni? Persze ahogy a száraz aszfaltra értem, rögtön tapadt a gumi, és megálltam, de az a 40-50 méteres csúszás úgy, hogy nem tudsz mit csinálni, mert nem lassul az autó, ráadásul a vízfaltól szinte semmit nem látni, na az komoly volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek, érdemes kipróbálni a pályát, mert sokat lehet tanulni, és talán elkerülhető a baleset, ha van már tapasztalatunk, hogyan oldjunk meg egy vészhelyzetet.

A driving Camp honlapja: drivingcamp.hu

Köszönjük a Drivig Camp-nek és az OXXO Energy-nek a lehetőséget!
Major Benivel az RTL Híradó készített riportot a nap végén:

Forrás: OXXO Energy Truck Race Team
.

(Ezt a cikket 351 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..