MSZP: drágulni fognak az élelmiszerek az e-útdíj miatt

Az élelmiszerek drágulására számít az MSZP az elektronikus útdíj bevezetése miatt.

alma-kamion-m3-130518

Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: meglesz a böjtje annak, hogy az állam minden akadály és működési rendellenesség ellenére júliusban 14 milliárd forint elektronikus útdíjat szedett be.

Leginkább az élelmiszerek fognak drágulni a szállítási költségek emelkedése miatt – vetítette előre, megjegyezve: azok a fuvarozók, akik nem növelik áraikat, tönkre mennek.

Az MSZP-s politikus szerint az elektronikus útdíj bevezetésére csak a kormány sikertelen gazdaságpolitikája miatt volt szükség. Hozzátette, hogy éppen a júliusi e-útdíj-bevétellel megegyező összegbe, 14 milliárdba forintba kerül a 2008-ban felvett IMF-hitel idő előtti visszafizetése, mivel a kormány egy olcsó kölcsönt cserél drágábbra. Szerinte a hitel előtörlesztése így csak drága médiaakcióként értékelhető.

Józsa István egy a Demokratikus Koalíciónak (DK) az ellenzéki együttműködésben betöltött szerepét firtató kérdésre válaszolva azt mondta, az MSZP továbbra is a lehető legszélesebb ellenzéki összefogás kialakítására törekszik, és ennek „természetesen részese lesz, eddig is az volt, a Demokratikus Koalíció”.

Arra a kérdésre, hogy a kisebb pártok mikor kapcsolódhatnak be a szocialisták és az Együtt-PM közötti egyeztetésbe, az MSZP-s politikus elmondta: januártól hónapokon át egyeztették programjukat a kisebb ellenzéki pártokkal, köztük a DK-val is. Bajnai Gordon pártszövetsége, a jogállami kérdések megvitatásán kívül, ebben nem vett részt, az elmúlt hetekben ezt pótolták be – hangsúlyozta.
Újabb kérdésre hozzátette: szeptember-októberre létrejöhet egy „széles választási egységfront” az ellenzéki oldalon.

Forrás: MTI  (bbd \ bki \ hgp)
.

(Ezt a cikket 248 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?