Nem az e-útdíj körüli botrányok miatt távozott az ÁAK Zrt. vezérigazgatója

Közös megegyezéssel távozott posztjáról hétfőn Bakó Attila, az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. vezérigazgatója – közölte a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI érdeklődésére hétfőn.

m7-autopalya-130722

A közlemény szerint Horváth Róbertnek, az ÁAK üzemeltetési igazgatójának is megszűnt a munkaviszonya, szintén közös megegyezéssel, július 19-én.

Az MFB a közleményben cáfolta az Index hírportál hétfői értesülését, amely szerint a két vezetőt „az e-útdíj-rendszer körüli botrányok” miatt menesztették. Az ÁAK vezetőinek távozása és az útdíj rendszer bevezetése között nincs összefüggés, a szakemberek más területen fognak komoly szakmai tapasztalatot igénylő feladatokat kapni – hangsúlyozza az MFB, hozzátéve: az e-útdíj rendszer sikeres bevezetése Bakó Attila és Horváth Róbert áldozatos munkájának is köszönhető.

A tájékoztatás szerint a Magyar Közút és az Állami Autópálya Kezelő strukturális változásokon megy keresztül, melynek megfelelően új menedzsment jön létre, erről később tájékoztatnak majd.

Emlékeztettek arra, hogy Magyarországon sikeresen elindult a HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer, amelynek előkészítésére európai viszonylatban is rövid idő állt rendelkezésre.

„Ezzel együtt elmondható, hogy hazánkban már a július 1-jei bevezetést követő három hétben sem hátráltatta komolyabb fennakadás, forgalmi zavart okozó körülmény a rendszer működését. Nemzetközi viszonylatban volt olyan ország, ahol az indulás pillanatában nem biztosították a regisztrációs folyamatot, akár fél évvel is meg kellett hosszabbítani a rendszer eredetileg tervezett indítását, és sajnos láttunk olyan példát is, ahol demonstrációk is kísérték a bevezetést. Ezzel szemben hazánkban a rendszer a tervezett időpontban elindult, a fedélzeti eszközzel, valamint a viszonylati jegy vásárlásán keresztül lehetőséget biztosítva a jogkövető magatartásra” – írta az MFB.

A fuvarozókkal és a három nagy hazai érdekképviseletükkel (MKFE, NiT, FUVOSZ) szorosan együttműködve, észrevételeiknek és javaslataiknak megfelelően napról-napra fejlődött és fejlődik a rendszer.

A jogszabály lehetőséget biztosít az elemi díjköteles útszakaszok közös felülvizsgálatára. Az úthasználók érdekeit szem előtt tartva a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már most lehetőséget biztosít a fuvarozó érdekképviseleteknek arra, hogy ezzel kapcsolatos észrevételeik alapján pontosítsák az elemi díjköteles szakaszokból álló úthálózatot – olvasható az MFB közleményében.

Forrás: MTI  (hvk \ gkp \ hgp)
.

(Ezt a cikket 189 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?