Hírek Rendezvények Találkozók

Újra Szegeden gyűlnek össze a legszebb és leggyorsabb kamionok

A legszebb és leggyorsabb kamionokat is megcsodálhatják az érdeklődők a hétvégén Szegeden, ha ellátogatnak a Nemzetközi Kamionos Country Találkozó programjaira.

Forrás: www.kamionostalalkozo.hu

Ágoston Attila, a rendezvény főszervezője az MTI-nek elmondta, hogy az immár 23. alkalommal megrendezett fesztivál több mint két évtizede baráti találkozóként indult. Az első összejövetelen néhány tucat zenész és – akkor még főként Rábákkal járó – kamionos találkozott egy Szegedhez közeli tanyán, ahol egy bogrács mellett beszélgettek szakmájukról.

A több ezer vendéget vonzó rendezvénnyé nőtt fesztivál rendkívül népszerű, a kamionsofőrök közül sokan úgy időzítik szabadságukat, hogy ezt a hétvégét családjukkal együtt Szegeden tölthessék. Az előzetes jelentkezések alapján csaknem 200 kamiont várnak: érkeznek cégek hat-nyolc járművel, lesznek magánfuvarozók, de jönnek vendégek Hollandiából, Romániából, Szerbiából és Szlovákiából is.

A programok pénteken délután kezdődnek, a járművek és sofőrjeik Szeged mellett a Közúti Közlekedők Emlékművénél gyülekeznek, majd a belváros érintésével együtt vonulnak a fesztivál helyszínére, Sziksósfürdőre.

Szombaton reggel zenés ébresztőre kelhetnek föl a vendégek, majd elkezdődnek a hagyományosan sokakat vonzó vetélkedők. Európában csak a szegedi fesztiválon rendeznek kamionos terepügyességi versenyt, de a látogatók összemérhetik tehetségüket és erejüket kötélhúzásban, szkanderben, féktárcsagurításban, rugóemelésben, és nem maradhat el a hagyományos kamionhúzás sem.

A sofőrök mellett a járművek is megmérkőznek egymással: a kamion-szépségverseny zsűrije egész nap dolgozik, hogy délutánra megtalálja a legtetszetősebb járművet. A győzelem komoly presztízst jelent a kamionosok között, így nem véletlen, hogy sokan a versenyre készülve a különleges festés mellett lámpákkal és krómszegélyekkel is feldíszítik járművüket. A szombati programot koncertek – többek között a Heaven Street Seven fellépése – és medenceparti diszkó zárja.

Vasárnap délután a szegedi Huszár Mátyás rakparton rendezik a fesztivál mindenki által legjobban várt és leglátványosabb eseményét, a kamionos gyorsulási versenyt, ahol az is kiderül, mire képesek a hatalmas járművek rakomány nélkül.

Forrás: MTI  (bkzg \ brr \ bsa)
.

(Ezt a cikket 593 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .