Volvo Trucks: Bajnokot hirdettek a világ legnagyobb, műhely-dolgozók számára megrendezett versenyén

Június 26-án a Harju nevű finnországi csapat lett a VISTA 2012-2013 győztese – a Volvo Trucks és Volvo Buses műhely-dolgozóknak rendezett globális versenyén.

A győztes csapat
A győztes csapat

„Borzasztóan boldogok és büszkék vagyunk a világbajnoki címre,” állította a döbbent Immo Harju csapatvezető, röviddel azután, hogy az eredményt kihirdették. „A verseny nagyon megerőltető volt, kemény napon vagyunk túl. Néhány feladat elég stresszes volt, de mi nagyon jól ismerjük egymást, és nagyszerűen tudunk csapatban dolgozni.”

A Volvo Trucks és Volvo Buses VISTA versenye: a legnagyobb ilyen jellegű esemény a világon – amely múlt szeptember óta zajlott több mint 17,000 résztvevővel 93 országból. Az elméleti és régiós elődöntők után a verseny fokozatosan szűkült le 32 csapatra az egész világból, akik mind Svédországba, Göteborgba utaztak a VISTA 2012-2013 világdöntőre. A csapatoknál vizsgálták az együttdolgozás képességét, a problémamegoldást, és azt, hogyan tudják követni a volvo-s irányelveket. Más szavakkal: a minőséghez magas színvonalú vevőszolgálat szükséges.

A büszke nyerteseket a június 26-i gálavacsorán tüntették ki. A becslések szerint mire a döntő megrendezésre került, a VISTA kb. 475,690 extra tréning-órát generált a Volvo Trucks és Volvo Buses műhely-dolgozóinak. Viszont a verseny értéke nem ér véget a döntővel.

A versenyre érkező csapatok
A versenyre érkező csapatok

„A VISTA fontos részét képezi a Volvo Trucks és Buses kompetencia fejlesztési munkájának. Az eredményeket mostantól a Volvo Trucks és Buses globális tréning- és kompetenciafejlesztési programjában fogják használni annak érdekében, hogy maximalizálja a teljes aftermarket vevőszolgáltatás minőségét,” mondta Hayder Wokil, a Volvo Trucks minőségért felelős igazgatója.

Végeredmények VISTA 2012-2013

Első helyezett: Team Harju, Finnország

Második helyezett: NTC 1, Svájc

Harmadik helyezett: MC Hammers, Egyesült Királyság

Legjobb csapatszellem: Benecia, Korea

Legjobb csapatvezető: Matheus Henrique de Avila, Brazília

Legjobb újonc: Wetteri Power Oy, Finland

A döntőbe jutott két magyar csapat az előkelő negyedik és ötödik helyet szerezte meg. Mindössze 2 ponttal csúsztak le a dobogóról.

Tények a VISTA-ról

A VISTA a legnagyobb verseny műhely-dolgozók részére a világon. 1957-ben indult Volvo szerelők részére Svédországban, és azóta nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát.

A VISTA célja, hogy fejlessze a dolgozók tudását és képességeit, illetve az aftermarket vevőszolgálatát. A verseny nyitott minden műhely-dolgozó részére a Volvo Trucks és Volvo Buses globális szerviz hálozatán belül. A VISTA 2013-2013 az eddigi legnagyobb ilyen esemény volt, több mint 17,000 résztvevővel.

Forrás: Volvo Trucks
.

(Ezt a cikket 306 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?