E-útdíj – Négymilliárdba kerül a Waberer’s-nek az új díj
Évente 4 milliárd forint többletkiadást hoz a Waberer’s International Zrt.-nek az e-útdíj bevezetése – mondta Lajkó Ferenc, a cég fuvarozási és szállítmányozási vezérigazgató-helyettese hétfőn az Útdíjhírek szakportálnak.
A társaság 2600 járműszerelvénnyel üzemelő nemzetközi flottája rövid távon viszonylati jegyek megvásárlásával, a belföldi flotta közel 500 járműve pedig döntően GPS-alapon oldja meg az útdíjfizetést – közölte a vezérigazgató-helyettes az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozatban.
Lajkó Ferenc leszögezte: kizárt, hogy a járművek a fizetős útszakaszokat alternatív útvonalakkal tudnák helyettesíteni. Az e-útdíj hatálya alá kerülő több mint 6000 kilométernyi fizetős útszakaszt nem lehet kikerülni, különös tekintettel arra, hogy a kerülőutak sok esetben súlykorlátozással védettek – tette hozzá.
A vállalat minden járműve légrugós, így igénybe tudják venni a kormánytól az ilyen járművekre kialkudott kedvezményt, amely kamiononként évente 100 ezer forint megtakarítást jelent a Waberer’s-nek.
Forrás: MTI (ghg \ gtr \ gkp)
.
(Ezt a cikket 1245 alkalommal tekintették meg.)
Igen… szegények… Lajkó úr nyilatkozat ezt, Waberer úr meg közben megállapodik az 1 éves mentességben, kvázi kölcsönadja a 4 milliárdot (lehet kamatra), aztán bvisszakapja utolsó fillérig! Ha ilyen sok többletköltséget okoz az útdíj miért nem tiltakozik, miért nincs Eaberer’s blokád??? Miért nem lép fel a többi fuvarozó érdekében? Azért, mert neki nem kerül semmibe és mégjobban tönkreteheti áraival a fucarpiacot…