ISMÉT BAJNOKI CÍMRE TÖR A RENAULT TRUCKS-MKR TECHNOLOGY CSAPAT
Hamarosan elkezdődik az újabb Truck Racing versenyévad. A 2012-ben csapatbajnoki címet szerzett MKR Technology – Renault Trucks team ismét a bajnoki címet célozza meg. A csapat, amely egész télen a versenyautókon dolgozott, most a két pilótára, Adam Lackóra és Markus Bösigerre számít, hogy a 2013-as versenyévad tíz futamában megszerezzék az első helyeket.
2013-ban a Renault Trucks hetedik alkalommal indul a Truck Racing versenysorozaton. Miután két ízben, 2010-ben és 2012-ben európa-bajnoki címet szerzett az MKR Technology csapattal, a gyártó és partnere most ismét a bajnoki címért indul és minden futamon az elsők között szeretne célba érni. Ennek érdekében a csapat elhatározta, hogy két kamiont indít, az egyiket a cseh Adam Lacko, a másikat a svájci Markus Bösiger vezeti.
Bár csak május 18-án, az olaszországi Misanóban indul az évad, a Renault Trucks-MKR Technology csapat már hónapok óta készülődik a versenysorozatra. A mérnökök és a szerelők egész télen az új teherautók fejlesztésén dolgoztak, elsősorban az alvázat és a motort tökéletesítették.
«Optimalizáltuk a DXi 13 Racing teljesítmény-tartományát és jelentős munkát végeztünk a vezértengelyen, a befecskendezésen és az elektronikus vezérlésen. Ezek mind kulcsfontosságúak a maximális teljesítmény elérésében és megtartásában, különösen az alacsony fordulatszám-tartományokban » – avat be Gérard Pétraz, a Renault Trucks Racing műszaki igazgatója. «Az új Renault Trucks kínálat Euro VI motorjaihoz alkalmazott megoldásokat felhasználva a motor belső súrlódásait is csökkentettük, ami javítja a motor általános hatásfokát.»
Tovább tökéletesítették az első és a hátsó futóművet is. «A 2012-es szezon második felében komoly munkát végeztünk az első és hátsó futóművön (felfüggesztések, lengéscsillapítók); átvettük azokat a legjobb megoldásokat, amelyeket az egész 2012-es szezonban Markus Bösiger teherautóján teszteltünk » – teszi hozzá Mario Kress csapatvezető.
Adam Lacko már türelmetlenül várja, hogy visszatérhessen a versenypályára: « Alighanem idén meg fogjuk keseríteni a versenytársaink életét; bízom benne, hogy a csapat és a magam számára is siker koronázza ezt az évet. »
A Truck Racing Európa-bajnokság 2013-as versenynaptára:
Dátum |
Helyszín |
Ország |
május 19-20. |
Misano |
Olaszország |
június 1-2. |
Navarra |
Spanyolország |
június 15-16. |
Nogaro |
Franciaország |
július 6-7. |
Spielberg |
Ausztria |
július 13-14. |
Nürburgring |
Németország |
július 27-28. |
Smolensk |
Oroszország |
augusztus 31.-szeptember 1. |
Most |
Cseh Köztársaság |
szeptember 21-22. |
Zolder |
Belgium |
október 5-6. |
Jarama |
Spanyolország |
október 12-13. |
Le Mans |
Franciaország |
Forrás: Renault Trucks
.
(Ezt a cikket 230 alkalommal tekintették meg.)