Munkavégzés a világ legnagyobb sósivatagában egy Volvo FH16-tal

A fény kíméletlen, a levegő pedig ritka. A világ legnagyobb sósíkságán ember és gép egyaránt átlépi a határait. Dario Machaca Colque teherautó-sofőr egész életében itt dolgozott. Csatlakozzon hozzá egy útra a sósíkságon!

Az első reggeli napsugarak kezdenek átszűrődni a sósíkságot övező hegycsúcsok között. A szél felgyorsul a végtelen terület fölött, és a metszően hideg levegő az ember arcába harap. A nemrég érkezettek számára a ritka levegő enyhe fejfájás formájában nyilatkozik meg.

„Még 14 éves koromban kezdtem el Volvo teherautókat vezetni, és sosem használtam másmilyen teherautót” – mondja Dario Machaca Colque, miközben Colchani városkában felmászik az otthona előtt parkoló Volvo FH16-osának fülkéjébe.

A Salar de Uyuni, vagy ahogy a helyi indiánok hívják, a Salar de Tunupa Nyugat-Bolíviában, Potosi tartományban fekszik. A világ legnagyobb sósíkságának területe megegyezik Los Angeles városáéval, és 10583 négyzetkilométernyi sűrűn összepréselődött só alkotja.

Dario ma a sósíkságról kinyert sót fog felrakni és elszállítani. Indulás előtt felveszi a rakodókat, akik ma segítenek neki. Nehéz munkanap áll előttük. A hatalmas pótkocsit 25 tonna sóval rakják meg – kézzel, csupán egyszerű lapátokat használva. Ezért Dario gondoskodik róla, hogy ebédet és innivalót is hozzon a rakodóknak.

„Ő Edgar, ő pedig a testvére Ivan, ők is ebbe a városba valók. Errefelé mindenki ismer mindenkit” – mondja Dario, amikor a két rakodó megérkezik. 

Edgar és Ivan felmásznak a pótkocsi platójára, ahol apjuk, a szintén rakodó Paulino már várja őket.

40 ezer évvel ezelőtt ez az egész terület egy prehisztorikus tó volt, amikor azonban a víz visszahúzódott, kialakult a sósíkság. Ropog a só a kerekek alatt, amikor a teherautó kihajt a végtelen fennsíkra, nagy nyolcszögletű alakzatokat hozva létre. Az út minden nyoma eltűnik a végtelen ürességben, Dario a távoli hegyeket vonatkozási pontokként használva navigál. Kivételesen jól ismeri a környéket.

„A felületet valójában az összetömörödött só két rétege alkotja, egy alsó és egy felső réteg. Ezen rétegek között található egy iszapréteg. A són nem veszélyes vezetni, de ha letérünk a szokásos útvonalról, bajba kerülhetünk. Egyes helyeken puhább a felület, és a teherautó mélyen elakadhat a sóban.” 

A nap a horizont fölé emelkedik, és a sugarak elborítják a fehér tájat, ami elengedhetetlenné teszi a napszemüveg viselését. Dario kérges kezei és a szeme sarkában kialakult ráncok arról árulkodnak, hogy egész eddigi életét keményen dolgozva, a könyörtelen fénnyel szakadatlanul küzdve töltötte el. A sósíkság már több mint 30 éve Dario munkahelye. 

„Az itt élő emberek azonban erősek és egészségesek. A só jó az ízületi gyulladásokra és az ízületi fájdalomra” – magyarázza Dario mosolyogva. 

Az évek során Dario számos Volvo teherautót használt. Most két 2006-os, 610 lóerős Volvo FH16-ot birtokol. A teherautókat saját maga importálta Európából. Dario teherautóján még mindig látszanak az előző tulajdonos, a német DFDS logisztikai vállalat matricái. 

„Egy további Volvo teherautó, egy 2008-as beszerzését is tervezem, valamikor a jövő évben. Svédországból fogom importálni.” 

Dario és 23 másik járművezető alkotja a „Július 11. szövetkezetet”, egy olyan járművezetői szövetkezetet, amely a környékről induló, illetve ide irányuló belföldi és nemzetközi szállítási feladatokat végez. A sósíkság körüli utak rosszak, a távolságok pedig nagyok. A sósíkságot ezért átjáróként használják az északi Oruro tartomány, az észak-keleti Cochabamba, és a nyugatra fekvő szomszédos állam, Chile felé.

A szövetkezethez tartozó járművezetők saját teherautóikat használják, de osztoznak az adminisztráción. A költségek és a nyereség megosztásra kerül a tagok között.

Dario és járművezető-társai számára a Volvók használata magától értetődő választás – a szövetkezet 23 járművéből 20 Volvo teherautó.

„Télen nagyon hideg van itt, és némely más teherautó egyszerűen nem indul be. A sósíkság körüli utak nagyon rosszak. Más teherautók a darabjaikra rázódnak szét, elkezdenek szivárogni, a motorjaik nem járnak egyenletesen. Egy Volvóval ez nem történhet meg. Azok robusztusak és ezeket a kíméletlen körülményeket is elviselik.” 

Mivel a só felgyorsítja a korróziót, a munka megterhelő a teherautóknak. Dario elmagyarázza, hogy meglehetősen kevés karbantartási munka szükséges:

„Ha són hajtunk, minden második út után gondosan lemossuk a járműveket vízzel. Ezután olajjal és zsírral szórjuk meg őket, hogy megóvjuk a járműveket a következő utak során.”

Minden évben megközelítőleg 25 ezer tonna sót termelnek ki a Salar de Uyuni fennsíkon. A kitermelési folyamat egyszerű, de munkaigényes. A nedves sót kézzel halmozzák fel, hogy a felrakást megelőző éjszaka alatt megszáradjon.

A végtelen fehérséget hirtelen körvonalak szakítják meg a távolban. Egy idő után jobban kivehetővé válnak a piramis alakú sórakások. Dario megállítja a teherautóját, lemászik, és elmagyarázza Edgarnak, Ivannak és Paulinonak, hogy hogyan kell elvégezni a munkát. Az első három sórakást a pótkocsi platójának az egyik oldalára kell felrakni, majd megfordul a teherautóval, és további három rakást is feltesznek a másik oldalra. 

„Fontos, hogy mindkét oldalra rakodjunk, így elkerüljük a kiegyensúlyozatlanságot” – magyarázza Dario.

A távolba mutat.

„Errefelé elég tömör a só ahhoz, hogy nem jelent gondot nehéz teherautókkal hajtani rajta, de ott már puhább. Arrafelé a teherautók belesüllyedhetnek a sóba.”

A sósíkság most éppen száraz, de a nyári hónapok esős időszaka alatt a közeli Popoo folyó kiönt, és vízréteggel takarja be a síkságot. Egyes helyeken akár egy méter mély víz is lehet.

„Ezért alakítunk ki egy sókészletet Colchaniban még az eső megérkezése előtt, és onnan szállítunk. Sem mi, sem a termelők nem dolgoznak a sósíkságon az esős időszak alatt.”

Paulino, Edgar és Ivan az utolsó néhány lapátnyi sót is feldobja a pótkocsi platójára. A munka valamivel kevesebb mint három óráig tartott. Ezután a környék számos turisztikai üzletben dolgozó autóinak egyike visszaviszi őket Colchaniba.

Mielőtt Dario visszaindulna, őt és teherautóját fogságba ejti egy homokvihar. A szél áttör a közeli kősivatagokon, és homokbarna felhőket hoz létre a horizonton. A finom por elborítja a sósíkságot. 

Dario a fülkében ülve várja, hogy elcsendesedjen a vihar.

„Általában nem tart egy óránál tovább, amíg kitombolja magát” – magyarázza Dario. Bekapcsolja a rádiót, amelyben a helyi hírösszefoglaló hallatszik szaggatottan.

Igaza van, a vihar elmúlik és a távolban az ominózus felhők is elvonulnak a sósíkság felől, amikor Dario beindítja a motort.

Tekintse meg a sósíkságról szóló filmet:

(Ezt a cikket 521 alkalommal tekintették meg.)