Közel hét év után új, magyar gyártmányú autóbuszok állnak forgalomba Pécsett. A város a gyártó Kravtex-Kühne csoporttal együttműködésben indítja el a Buszcsere Programot. Ennek lényege, hogy a legrosszabb állapotú járművek helyett kezdetben új, magyar buszokat vesznek bérbe. Az első négy Credo Citadell busz már ma megérkezett a megyeszékhelyre, további hat pedig néhány héten belül kerül leszállításra. Az első négy busszal együtt a megyeszékhelyre érkezett a Credo Econell CiTY is, amelyet egyhetes teszt keretében próbál ki a városi közlekedést bonyolító Tüke Busz.

A pécsi Buszcsere Program elindítását a város rendkívül rossz állapotú járműparkja indokolja. A 15 éves átlagéletkorú buszparkban több, 30 évnél is idősebb Ikarus található, amelyek üzemben tartása már egyáltalán nem gazdaságos. Az elmúlt hónapokban többször is előfordult, hogy reggelente a járművek harmada üzembe sem tudott állni, ami jelentős késéseket és járat-kimaradásokat okozott Pécsen. A város Önkormányzata és a közlekedésért felelős Tüke Busz Zrt. ezért kidolgozta az új buszok üzembe állításának programját.

A Buszcsere Program keretében érkezett első négy jármű a gyártó bemutatóflottájának része, amelyeket korábban már Pécsen is kipróbáltak. A néhány ezer kilométert futott járműveket további hat, vadonatúj Credo Citadell 12 követi, amelyek már kifejezetten a Tüke Busz, illetve a pécsiek igényei szerint készülnek.

A Pécsen is forgalomba álló Credo Citadell buszok 12 méteres szóló és 19 méteres csuklós változatban készülnek. Teljes hosszban alacsonypadlós kialakításuknak köszönhetően kerekesszékkel is könnyen használhatók. A buszok klimatizáltak és korszerű utastájékoztató rendszerrel rendelkeznek. Motorjuk teljesíti a bevezetett Euro 5-nél is szigorúbb, EEV emissziós szabványt, így a Credo Citadell-ek 70%-kal kevesebb káros anyagot bocsátanak ki az elavult Ikarus-okhoz képest. A járművek gyártása során prioritást élvez a magyar gyártmányú részegységek alkalmazása. Így a rozsdamentes vázszerkezet a mosonmagyaróvári Kühnében, az üvegek Salgótarjánban és Orosházán, az ajtók Szegeden, egyes automataváltók pedig Szentgotthárdon készülnek. Összességében a buszok árarányos magyar értékhányada 70%, amely a legmagasabb a hasonló kategóriájú hazai autóbuszok között.

Az első Credo Citadell-ek forgalomba állásával egyidőben Pécsen tesztelik a cégcsoport új fejlesztésű, alacsony belépésű autóbusztípusát, a Credo Econell CiTY-t. Az egyhetes teszt során a közlekedési cég szakemberei a speciális pécsi domborzati viszonyok között győződhetnek meg a busz kedvező menettulajdonságairól és üzemanyag felhasználásáról.

Forrás: credobus.hu
.

(Ezt a cikket 338 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?