Meghalt egy szlovén kamionsofőr Zalában

Meghalt egy szlovén kamionsofőr, aki járművével felborult a Zala megyei Szentliszlón szerdán. A jármű teljesen elzárta az utat.

gyaszBangó Szilárd, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: a szlovén rendszámú jármű sofőrje Bánokszentgyörgy felé haladt, amikor egyelőre ismeretlen okból az oldalára borult fagyasztott árut szállító kamionjával. A katasztrófavédelem ügyeletét a mentők értesítették, mert nem tudták kiemelni az összeroncsolódott vezetőfülkébe szorult férfit, akiről időközben megállapították, hogy belehalt súlyos sérüléseibe.

Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-nek arról számolt be, hogy a jármű kereke vélhetően az árokba csúszott, emiatt borulhatott az oldalára. Az összetört kamion elfoglalta az utat, rakománya szétszóródott.

A műszaki mentés a sajtófőnök tájékoztatása szerint teljes útzár mellett folyt. Mindkét irányban hosszan feltorlódtak a járművek, mert nem volt lehetőség a terelésre.

A katasztrófavédelem azt is közölte: munkatársaik daruval emelték fel a balesetet szenvedett járművet, hogy a holttestet kiemelhessék.

Forrás: MTI  (blb \ bki \ blz)
.

(Ezt a cikket 469 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!