Havazás – Több mint 160 műszaki mentésnél segített a katasztrófavédelem
Hétfő délutánig országszerte több mint 160 műszaki mentésnél segítettek a katasztrófavédelem munkatársai. A legtöbb riasztást a fővárosból, Fejér, Veszprém és Zala megyéből kapták – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

MTI Fotó: Varga György
Hajdu Márton elmondta: a közlekedésben jellemzően az okozott problémát, hogy az elakadt járművek, keresztbe fordult kamionok, buszok torlódást okoztak. Komoly fennakadást okozott még, hogy egy időre a szlovén és a horvát határokon nem engedték át a kamionokat, de ezeket a korlátozásokat már feloldották.
A legsúlyosabb eset a 83-as főúton, Farkasgyepűnél történt, ahol egy menetrend szerinti busz az oldalára borult. A balesetben egy ember súlyosan, három könnyebben sérült meg.
Somogy megyében egy fa dőlt rá egy elektromos vezetékre, s emiatt Nagyatád és Somogyszob településeken egy-másfél órán át nem volt áram.
Hajdu Márton azt mondta: jelenleg nincs elzárt település, sem járhatatlan útszakasz. Ismételten felhívta a figyelmet, hogy az éjszaka folyamán is többfelé csapadékos idő várható, a hidegben jegessé, csúszóssá válhatnak az utak. Az OKF ezért mindenkitől azt kéri, hogy fokozott figyelemmel közlekedjen.
Forrás: MTI (bkdi \ brf \ blz)
.
(Ezt a cikket 273 alkalommal tekintették meg.)