Alkatrészgyártók hírei Hírek

Technológiát fejlesztett a salgótarjáni SALGGLAS Üvegipari Zrt.

Több mint egymilliárd forintos beruházásban fejlesztette technológiáját a SALGGLAS Üvegipari Zrt., ennek köszönhetően a salgótarjáni járműipariüveg-gyártó cég arra számít, hogy jelentősen nőnek megrendelései – közölte a cég az MTI-vel.

Autó-oldalüveg halad automatizált szállítással a SALGGLAS Üvegipari Zrt. új beruházásban épült vágó-csiszoló gépsorán Salgótarjánban 2012. október 17-én. A cég több mint egymilliárd forintos beruházásban fejlesztette technológiáját.
MTI Fotó: Komka Péter

Az 1,128 milliárd forintos projekt keretében olyan berendezéseket vásárolt a társaság, amelyek segítségével biztosítani tudják a nagy hajlatú üvegek gyártásának kifejlesztését, továbbá beszereztek egy új feldolgozósort, amelyen a kifejlesztendő termékek vágását-csiszolását végzik – írták a közleményben.

A meglévő vevői kapcsolatok alapján a fejlesztés befejezését követően jelentős mértékű megrendelés várható olyan nagyméretű üvegekre, amelynek gyártási technológiájával eddig nem rendelkeztek – tették hozzá.

A SALGGLAS 489,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a fejlesztéshez az Új Széchenyi Terv Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása című pályázatán.

A Magyarország első – 1893-ban alakult – üveggyárának tevékenységét folytató SALGGLAS Zrt. ma hazánk legnagyobb járműipariüveg-gyártója, személygépkocsikhoz és haszonjárművekhez készít biztonsági üvegeket. A világpiac vezetőjévé vált az “üveg az üvegben” speciális konstrukció előállításában, amelyet a kisteherautók oldalüvegként használnak.

A társaság mintegy 300 embert alkalmaz, ezzel Salgótarján egyik legnagyobb foglalkoztatója.

Forrás: MTI  (bdu \ gpp \ ppd)
.

(Ezt a cikket 285 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .