Az autósok többsége nem vár további kgfb-díjcsökkenést
Az autósok 53 százaléka díjemelést, 29 százaléka változatlan díjakat vár a két hét múlva meghirdetendő, jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákban a kotelezo.hu internetes szakportál felmérése szerint.
Két év alatt 62-ről 80 százalékra emelkedett azok aránya, akik már ötezer forint megtakarítás alatt hajlandóak lennének vállalni a biztosítóváltással járó utánajárást. Jelentős spórolásra leginkább azoknak maradt lehetőségük, akik az elmúlt években nem váltottak biztosítót, így az aktuális díjuk még jóval 20 ezer forint felett van. A tavaly év végi átlagos díjszint ugyanis már 20 ezer forint alá csökkent.
A piaci szereplők szinte egyhangúlag arra számítanak, hogy az idei kampányban a korábbinál is nagyobb lesz a kedvezményesen kínált kiegészítő biztosítások kínálata. Ennek megfelelően a felmérés az idén rákérdezett arra is, hogy az autósok milyen kiegészítő biztosítások után érdeklődnének leginkább. Első helyen a kevesebb szolgáltatású, de olcsóbb casco-, második helyen a defekt- és kátyúkár biztosítás szerepelt.
A felmérést végző kotelezo.hu gépjármű-biztosításokra fókuszáló internetes szakértői portál. Tulajdonosa a Famillio Kft. független biztosításközvetítő társaság, amely a Generali vállalatcsoport tagja.
Forrás: MTI (ghg \ gtr \ gkp)
.
(Ezt a cikket 276 alkalommal tekintették meg.)