Gazdaság Hírek Útdíj

Az e-útdíj bevezetésének költségeit sem a 2012-es, sem a 2013-as költségvetés nem tartalmazza

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány csütörtöki sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy az e-útdíj bevezetéséhez szükséges beruházás költségeit sem a 2012-es, sem a 2013-as költségvetés nem tartalmazza, a kormány még csak határozatot hozott a forrás előteremtésének szükségességéről.

A használatarányos e-útdíj mérőkészülék pillanatnyi útszakaszt ír ki az M0-áson Budapesten, 2012. október 2-án.
MTI Fotó: Marjai János

Mivel az útdíj-bevételeket a kormányzati költségvetési tervek tartalmazzák, ezért a beruházás értéke is – a kormány becslése szerint 42 milliárd forint – költségvetési kiadást fog jelenteni a választott finanszírozási konstrukciótól függetlenül. Romhányi Balázs, a KFIB vezetője ehhez hozzátette, hogy az elektronikus útdíj bevezetéséhez szükséges beruházások féléves csúszásban vannak, amit ha nem hoznak be, akkor a jövő évi költségvetésből akár teljesen ki is eshet az útdíjból remélt 75 milliárd forintos bevétel, míg a beruházások több mint 40 milliárd forintos költsége megjelenhet a kiadási oldalon.

Forrás: MTI  (gkj \ gtr \ gry)
.

(Ezt a cikket 334 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE