Két mellékútszaksz vált európai színvonalúvá Győr-Moson-Sopron megyében
Megújult a Hédervár-Kimle összekötő út és a kunszigeti bekötőút összesen 4,6 kilométeres szakasza, mintegy 446 millió forintból. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által jóváhagyott Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program 2009-2013-as akciótervének keretein belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulhatott meg a projekt, mindössze három hónap alatt.
Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Program 2009-2013-as akciótervének keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jelenleg 192, összesen 1265 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz felújításának lebonyolítására kapott felhatalmazást. A várhatóan 2013 végéig megvalósuló program összköltsége közel 104 milliárd forint, ebből a Nyugat-dunántúli régióban 7,16 milliárd forint megítélt forrás áll a projektgazda Magyar Közút rendelkezésére.
A 1403 jelű Hédervár-Kimle összekötő út 3,1 kilométeres szakaszán a meglévő útburkolat mind a két szélén, valamint középen is hálósan repedezett volt, ezért teljes pályaszerkezet cserét és burkolatmegerősítést hajtott végre a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Közép-Nyugat ROP 2012 Konzorcium. Helyenként a meglévő burkolatot is kiszélesítették a szakemberek, emellett a szakaszon található buszmegállóhelyeket is átépítették. Továbbá megújulhatott az érintett útszakaszon az 1965-ben épült kimlei Mosoni-Duna híd is.
A másik felújított útszakasz, a 14101 jelű Kunsziget bekötőút, 1,5 kilométer hosszon vált európai színvonalúvá. Az út állapota erősen leromlott és kátyús volt, a burkolat széle megsüllyedt. A bekötőúton megerősítették a burkolatot, elvégezték a padkafelújítást és átépítették a buszmegállóhelyeket, valamint korszerűsítették az útpálya víztelenítését és vízelvezetését is, ami nagymértékben megnövelheti a felújított út tartósságát.
A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.
Bízunk abban, hogy a gondozásunkban megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd a régióban és betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.
Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
.
(Ezt a cikket 276 alkalommal tekintették meg.)
