„A világ legbiztonságosabb Volvója”
Ütközés vizsgálatok azt mutatják, hogy az új Volvo FH fülke erősebb és biztonságosabb, mint bármelyik korábbi Volvo fülke. Ha pedig a teherautó felborult, egy vészkijárat is rendelkezésére áll.
De nem csupán a járművezető biztonsága javult.
Szimulált ütközéses tesztek ezrei, valamint megközelítőleg 100 valós törésteszt tette lehetővé a Volvo Trucks mérnökei számára, hogy biztonságosabb teherautó-fülkét fejlesszenek ki.
„Új technológiákat és új anyagokat alkalmaztunk, és felhasználtunk mindent, amit a legutóbbi új fülkénk óta megtanultunk. Mindezt felhasználtuk ahhoz, hogy egy még biztonságosabb teherautót építsünk. Az eredmény a világ legbiztonságosabb Volvója” – mondja Carl Johan Almqvist, a Volvo Trucks közlekedés- és termékbiztonsági igazgatója.
Nagyszilárdságú anyagokat, például kettős fázisú acélt alkalmaztunk az ajtók ütközéselnyelő gerendáinál. A fülke is a karosszériaelemekhez jelenleg elérhető legerősebb acélt alkalmazza – ultranagy szilárdságú, izosztatikus préseléssel formázott thermoset bóracélt.
„Az acél ezen új kategóriáinak alkalmazásával erősebb fülkéket építhetünk, azok tömegének növelése nélkül. Ezáltal úgy fokozhatjuk a biztonságot, hogy az ne menjen a teherbírás rovására” – mondja Robert Ritzén, az új fülke anyagainak vezető mérnöke.
Testre szabott acélpanelek
Az erős és a funkció egyaránt fejlődött az új technológiák, köztük a lézerhegesztés révén. Ez a módszer lehetővé teszi két sík panel formázás előtti összeillesztését.
„Ennek eredményeként testre szabhatjuk valamennyi panel vastagságát és minőségét. Az ilyen panelekkel optimalizálhatjuk a szerkezetet, és a fülkébe integrálhatjuk a Volvo egyedülálló biztonsági megoldásait” – magyarázza Robert Ritzén.
A fülke szerkezetének számos változása is segíti a biztonság növekedését. A fülke tágasabb, mivel az A-oszlopok függőlegesebbek, több helyet teremtve a fülkében a járművezető számára. Az ajtó és a padló szerkezetét szintén módosították, hogy ütközés esetén a lehető legjobb védelmet nyújtsák. A szélvédő ragasztással rögzül a helyén.
„Korábban a szélvédő szolgált vészkijáratként. Most a tetőablak tölti be ezt a szerepet” – mondja Carl Johan Almqvist.
Az ágy: lényeges biztonsági kérdés
Egy biztonságos teherautót használni is biztonságos. Az új Volvo FH nagyobb ablakokat és átláthatóbb műszeregységet kapott. A látómező 8 százalékkal nőtt.
„Közlekedésbiztonsági szempontból az a legfontosabb, hogy a járművezető látómezeje megfelelő legyen, és az úton tarthassa a szemét. Egy rövid pillantásnak a műszeregységre elégnek kell lennie ahhoz, hogy megkapja a szükséges információkat” – mondja Carl Johan Almqvist.
Az aktív rendszerek, mint a sávtartás támogatás (Lane Keeping Support, LKS), a sávváltás támogatás (Lane Changing Support, LCS), az adaptív sebességtartó automatika és az elalvás figyelmeztetés (Driver Alert Support, DAS) szintén elősegítik a biztonságos közlekedést.
A kipihent és nyugodt járművezető biztonságosabb járművezető is.
„Talán nem az jut először az eszébe, hogy egy kényelmes ágy elősegíti a közlekedésbiztonságot. De egy olyan járművezető, aki kellemesen aludt az éjszaka és kipihentnek, ébernek érzi magát a munkanapja során, ténylegesen kevesebb balesetet okoz” – mondja Carl Johan Almqvist.
Biztonságosabb a személyautósokra nézve
Az elülső aláfutásgátló rendszert (Front Underrun Protection System, FUPS) arra tervezték, hogy frontális ütközés esetén megakadályozza, hogy egy személyautó a teherautó alá szoruljon. Az új Volvo FH védelmi rendszere jelentős előrelépést jelent a biztonság szempontjából.
„A Volvo alapfelszerelésként nyújtja az energiaelnyelő aláfutásgátló rendszert. Sikerült továbbfejlesztenünk és megerősítenünk a rendszert – a tömegének növelése nélkül” – mondja Carl Johan Almqvist.
Védelem a bűnözőktől
Az új Volvo FH a biztonság egy másik területét is előtérbe helyezi.
„A teherautó számos olyan új jellemzővel bír, amelyek megvédik a járművezetőt a betörésektől. Egyebek mellett a teherautó körkörös világítása a kulcstartó távirányítójának segítségével működésbe hozható, de ugyanígy a teherautó kürtjének működtetésével a közelben rejtőző tolvajok is elriaszthatók” – mondja Carl Johan Almqvist.
Mi minden teszi biztonságosabbá a Volvo FH-t?
Néhány az új Volvo FH biztonságfokozó változtatásai közül:
- Új, erősebb anyagok. Például ultranagy szilárdságú bóracél.
- Új technológiák, például lézerhegesztés
- Új fülkeszerkezet
- Továbbfejlesztett kilátás
- Aktív biztonsági rendszerek, mint a sávtartás támogatás, a sávváltás támogatás, az adaptív sebességtartó automatika és az elalvás figyelmeztetés (DAS)
Forrás: Volvo Trucks
.
(Ezt a cikket 554 alkalommal tekintették meg.)