Gazdaság Hírek Közút

468 millió forintos európai uniós forrásból javult a Baranya megyei Lúzsok, Piskó és Hirics település elérhetősége

Két Baranya megyei út, a Lúzsok-Piskó összekötőút, illetve a Hirics bekötőút együttesen közel 6 kilométeres szakasza újult meg az Új Széchenyi Terv keretében. A Regionális Operatív Program európai uniós forrásából és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával összesen 468 millió forintba kerülő beruházás haszonélvezői a három érintett település és a térség lakói.

illusztráció (Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt.)

Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjának 2009-2013-as akciótervének keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jelenleg 192, összesen 1265 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz felújításának lebonyolítására kapott felhatalmazást. A várhatóan 2013 végéig megvalósuló program összköltsége több mint 104 milliárd forint.

A projekt keretében a kivitelező felújította az 5822 jelű Lúzsok-Piskó összekötőút 3,6 kilométeres, valamint az 58134 jelű Hirics bekötőút 2,26 kilométeres szakaszát. Mindkét út felújítása időszerű volt már, hiszen állapotuk jelentősen leromlott, a burkolatuk elöregedett, felületük pedig a rendszeres karbantartás ellenére kátyús volt. A projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. megbízásából mindkét útszakaszon elvégzett burkolat megerősítési, pályaszerkezet-csere és szélesítési munkálatok után az utak élettartama jelentősen megnőtt. A felújítás során a kivitelező gondoskodott továbbá a meglévő buszmegállóhelyek rekonstrukciójáról, illetve átépítéséről, valamint az útpálya vízelvezetésének korszerűsítéséről és a padkák rendbetételéről is.

A Magyar Közút célja, hogy jobb utazáskényelmi és forgalombiztonsági feltételeket teremtsen a közlekedők és az érintett utak menti települések lakói részére. Az útfelújítás hatására a jobb megközelíthetőség miatt várható, hogy vonzóbbá válnak a települések az ott lakók számára, csökken az elvándorlás, stabilizálódik a lakosság, illetve a vállalkozók szempontjából is vonzóbbak lehetnek a települések, így csökkenhet a magas munkanélküliség is.

A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújult országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd a régióban, a kistérségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
.

(Ezt a cikket 226 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .