Hírek Közút

Ismét elkezdődött a felújítás a 86-os főút Szombathely és Vát közötti szakaszán

Megkezdte a 86-os főút Szombathely és Vát közötti szakaszának újbóli építését a közbeszerzési pályázat nyertese, a Szombathely MK 86 Konzorcium. A felújított, négysávosra bővített szakaszt várhatóan 2014 közepén adják át a forgalomnak – tájékoztatott kedden a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).

Forrás: Wikipédia (Madura Máté)

A társaság közleményében emlékeztet: a Szombathely-Vát szakasz kivitelezése 2010 októberében a korábbi vállalkozó pénzügyi problémái miatt leállt. Az eredményes nyílt közbeszerzést követően a nyertes konzorcium átvette a munkaterületet, illetve teljesítette a munka megkezdéséhez szükséges adminisztrációs szerződéses feltételeket.

A NIF tájékoztatása szerint Szombathely és Vát között 6,2 kilométeren új nyomvonalon, 3 kilométeren pedig melléépítéssel kétszer kétsávos főutat alakítanak ki. A 9,2 kilométer hosszú útszakasz gyorsforgalmi paraméterekkel épül meg.

A konzorcium vezetője a Magyar Aszfalt Kft., a szerződéses összeg nettó 7 milliárd forint. A projekt az Új Széchenyi Terv részeként, a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében valósul meg, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával.

A Győr és Szombathely közé tervezett új, kétszer kétsávos gyorsforgalmi közlekedési csatorna megvalósításával a Győr-Moson-Sopron megye kelet-nyugati tengelyét alkotó 85-ös főút, valamint az észak-déli tengelyt alkotó 86-os főút forgalma lakott területen kívül lesz vezethető – közölte a NIF. A térség főútjainak számító és a beruházással érintett 85-ös és 86-os úton jelenleg naponta átlagosan több mint 12 ezer jármű közlekedik, a tranzitforgalom által súlyosan terhelt Csornán pedig naponta több mint 23 ezer gépjármű hajt át.

Forrás: MTI  (gká \ egr \ ksy)
.

(Ezt a cikket 214 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .