Őrizetbe vette a rendőrség azt a 32 éves férfit, aki veszélyes anyagot szállító kamionjával az M5-ös autópályán a röszkei határátkelőhelynél várakozó kocsisorba rohant szombat hajnalban; a balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Jászai Linda elmondta, a járművével Németországból Törökországba gyúlékony anyagokat, illetve ciánvegyületeket szállító kamionos ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indult büntetőeljárás, kihallgatása jelenleg is tart.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte, a balesetben érintett Nyugat-Európában dolgozó török vendégmunkások és gyermekeik közül azok, akik nem igényeltek orvosi ellátást, délután folytathatták útjukat Törökországba.
Forrás: MTI (bkzg \ bti \ gkp)
.
(Ezt a cikket 273 alkalommal tekintették meg.)