100 millió forint értékű hamisított textilárut foglalt le a NAV
Több mint százmillió forint értékű, hamis márkajeggyel ellátott textilárut foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési főigazgatóságának pénzügyőrei egy szlovák rendszámú kamionban, az M1-es autópálya lébényi pihenőjénél.
Suller György Attila őrnagy, vám- és jövedéki szóvivő vasárnap azt közölte az MTI-vel, hogy a kamionban – amelyik menetlevele szerint Törökországból származó gyűjtőárut szállított Szlovákiába – több mint 23 ezer darab, védett márkajelzéssel ellátott textilárut, köztük pólókat, futballcsapatok sálait, farmereket, ingeket és ágyneműket találtak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az összesen 105 millió forint értékű hamis árut lefoglalta, és az ügyet – áru hamis megjelölése bűncselekmény gyanúja, valamint szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt feljelentéssel – átadta a NAV illetékes bűnügyi igazgatóságának – áll a közleményben.
Forrás: MTI (bnd \ guz \ ksy)
.
(Ezt a cikket 224 alkalommal tekintették meg.)