Magas Olasz állami kitüntetés Vásárhelyi Árpádnak

Az Olasz Köztársaság elnöke, Giorgio Napolitano, Olaszország Csillagrendjének lovagi fokozatával tüntette ki Vásárhelyi Árpádot, a Schenker Kft. ügyvezető igazgatóját.

A magas olasz állami kitüntetést, melyet 2011-ben alapítottak, olyan olasz és külföldi érdemes személyeknek ítélik oda, akik tevékenységükkel nagymértékben hozzájárultak Itália és más országok közötti gazdasági és kulturális téren való együttműködéshez.

A Schenker Kft. ügyvezetőjét, az olasz-magyar kapcsolatok előmozdításáért az elmúlt években kifejtett tevékenységéért tüntették ki.

Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy ennek a magas kitüntetésnek a büszke viselője lehetek, és az Olasz Köztársaság elnöke méltónak talált erre a címre. Remélem ugyanakkor, hogy ezt főként az olasz-magyar kapcsolatok egyre intenzívebbé válásának köszönhetjük, melyek Magyarország további fejlődését hivatottak elősegíteni” – nyilatkozta a kitüntetett.

Vásárhelyi, aki egyben a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara alelnöke is, a kitüntetést a nemrégiben kinevezett budapesti olasz nagykövettől, Maria Assunta Accilitől vehette át, Olaszország nemzeti ünnepe alkalmából, az Olasz Kultúrintézet dísztermében.

Forrás: DB Schenker
.

(Ezt a cikket 249 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?