Jövő év elején megindulhat a forgalom az M3-as autópálya új szakaszán

A jövő év elején megindulhat a forgalom az M3-as autópálya épülő új szakaszán, Nyíregyháza és Vaja között – jelentette be a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója pénteken Nyíregyházán, ahol a beruházás jelenlegi állásáról tartott sajtótájékoztatót.

Forrás: Wikipédia

Loppert Dániel elmondta: az M3-as autópálya Nyíregyháza és Vaja között, a 49-es számú főútig készülő új részének építési munkálatai november 30-ra fejeződnek be, s a műszaki átadás-átvétel után várhatóan a jövő év januárjában-februárjában indulhat meg rajta a forgalom.

A sztráda további, Vaja és Vásárosnamény közötti szakaszára várhatóan augusztusban írják ki a közbeszerzési pályázatot, utána kötnek szerződést a kivitelezővel, s a gyorsforgalmi útrész a tervek szerint 2014 áprilisára éri el a beregi tájegység központját Vásárosnaményt.

Nyíregyháza határában a várost nyugatról elkerülő útrészt is építenek az M3-as autópályához kapcsolódóan. A 6 kilométeres, kétszer egy sávos út tervezése már megkezdődött, s várhatóan 2014-ben kezdődhet meg az építése. A kommunikációs igazgató közlése szerint az M3-as autópálya Nyíregyháza és Vaja között épülő részén a földművek 90 százaléka már elkészült.

A sztráda útvonalán az úgynevezett alapréteg munkálatainak 80 százalékával is végeztek már a kivitelezők. A kopó- és kötőréteg munkálatai is megkezdődtek, s eddig 20 százalék arányban készültek el vele az építők. A még hiányzó munkálatok a nyáron és ősszel fejeződnek be, s november 30. után indul a műszaki átadás-átvétel.

A további sztrádarészen, Vaja és Vásárosnamény között a régészeti feltárás és a területszerzés 99-100 százalékos arányban befejeződött, így a várhatóan az augusztusi közbeszerzési pályázatkiírás és az azt követő szerződéskötés után még az idén megindulhat a 12 kilométeres útrész az építése.

Az M3-as autópálya – a korábbi közlések szerint – Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti új Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakasza az Új Széchenyi Terv keretében 62 milliárd forint költségből, az Európai Unió támogatásával épül. Brüsszel 34 milliárd forint fejlesztési forrás ad az összesen 45,7 kilométer hosszú, 2×2 sávos gyorsforgalmi út kialakításához, amely az európai V. korridor, szállítási útvonal része lesz.

A sajtótájékoztatón Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) Nyíregyháza polgármestere kiemelte: a megye leghátrányosabb helyzetű szatmári és beregi területét elérő M3-as autópályától gazdasági fellendülést várnak a két tájegységben. Az önkormányzati vezető Nyíregyháza szempontjából a tervezett nyugati elkerülő út építésének fontosságát emelte ki, mivel az köti majd a sztrádához a város új ipari parkját, amit a Tiszavasvári út és a Simai út közötti területen alakítanak ki.

A régi, 107 hektáros önkormányzati ipari park ugyanis már „betelt” a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, így újabbat hoznak létre a befektetők fogadására.

Forrás: MTI  (bbag \ gtr)
.

(Ezt a cikket 237 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?