Június végéig 23 új mentőautót állítanak szolgálatba
Folytatódik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) járműparkjának fejlesztése, június végéig ismét 23 új, sárga mentőautót állítanak szolgálatba – jelentette a mentőszolgálat főigazgatója szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.

Mártai István elmondta: már folyamatban van egy másik, 1 milliárd 450 millió forint értékben kiírt közbeszerzés is, amelynek révén ez év végéig további hatvan új esetkocsi érkezhet az Országos Mentőszolgálathoz. A főigazgató szerint „még ez sem elegendő”, de már el lehet mondani, hogy a járműpark fejlesztésében jelentős előrelépés történt.
A sárga mentőautók első darabjait tavaly december végén mutatták be. Az Országos Mentőszolgálat májusban rendezvénysorozattal ünnepli a magyarországi szervezett mentés létrejöttének 125. évfordulóját. Egy ennek keretében megtartott szombati kongresszus szünetében mutatták be az új esetkocsit is. Mártai István kiemelte, a tavaly év végén érkezett új autókhoz hasonlóan a mostaniak is rendelkeznek minden olyan gépjármű-technikai felszereléssel, illetve berendezéssel, amely a biztonságos mentéshez, sürgősségi betegellátáshoz szükséges.
A mostaniakba – újabb fejlesztésként – rámpát is szereltek, amelynek segítségével az ülőszékes beteget jóval könnyebben tehetik be az autóba a mentődolgozók – tette hozzá a főigazgató. Mártai Isván szólt arról is, hogy folyamatban van egy másik, a mentés irányításának fejlesztését célzó közbeszerzés is. Ennek célja, hogy a mentőszolgálat egységei egy digitális rendszer segítségével még biztonságosabban és hamarabb érkezhessenek a helyszínre.
Május elseje óta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) irányítja az összes magyarországi betegszállítást, így azóta a betegszállítás elrendelésére jogosult szakembereknek az 1820-as számot kell tárcsázniuk, ha egyszerű betegszállításra van szükség. Csütörtökön több sajtóorgánum arról számolt be, hogy a mentőszolgálat irányítása alatt még mindig akadozik a betegszállítás. Beneda Attila, az egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöke az MTI-vel azt közölte: egyetlen egészségügyi szolgáltatótól vagy háziorvostól sem érkezett jelzés, hogy problémák lennének a betegszállítással.
A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete (MBOE) másnap visszautasította „a zavarkeltés vádjait”. Hozzátette: céljuk nem a zavarkeltés volt, hanem az, hogy felhívják a figyelmet azokra a problémákra, amelyek következtében jelentős késések vannak a betegszállításban. Mártai István ennek kapcsán azt mondta: az OMSZ megyei szintű vezetései az irányítás átvétele óta minden nap egyeztetnek, s ha valami gonddal szembesülnek, azonnal felveszik a kapcsolatot az érintett betegszállító szervezettel. Hozzátette: „közös ügyük”, hogy megoldják a problémát”, ezért jövő hétfőn az MBOE elnökével megbeszélést tartanak.
Forrás: MTI (bkdi \ bpg)
.
(Ezt a cikket 327 alkalommal tekintették meg.)