Felfüggesztett börtönbüntetés rendőrök vesztegetéséért

Két per vádlottját is felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla kedden, mert rendőröket akartak megvesztegetni Somogy megyei közúti ellenőrzések során; mindkét ítélet jogerős.

illusztráció

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa az egyik ügyben egyről fél évre enyhítette annak a 23 éves kaposvári férfinak a két évre felfüggesztett börtönbüntetését, aki idén januárban Kaposváron mobiltelefont használt vezetés közben, s amikor megállították, a letekert ablakon keresztül tízezer forintot akart adni a rendőröknek, hogy hunyjanak szemet a szabálysértése felett.

A járőrök ezt visszautasították, a történteket jelentették elöljárójuknak, az autóst pedig előállították.

A másik tárgyalás 47 éves vádlottjának 1 év 10 hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetését helybenhagyta a táblabíróság. A férfi tavaly augusztusban Siófokon utas volt egy ittasan vezető ismerőse kocsijában. Miután a közúti ellenőrzés keretében a megfújt szonda kimutatta: a sofőr alkoholt fogyasztott, az utas kiszállt az autóból, s tízezer forintot ajánlott fel, hogy ismerőse vezetői engedélyét ne vegyék el, az ügyet „más módon intézzék el”.

A rendőrök itt sem fogadták el a pénzt, a férfival szemben eljárás indult.

Forrás: MTI  (BAL \ bri)
.

(Ezt a cikket 206 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?