NIF: csökkentette a települések tranzitforgalmát az M43 autópálya

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket, jelentősen csökkentette a településeken keresztül haladó tranzitforgalmat az M43-as autópálya Szeged-Makó közötti szakasza, melyet egy éve helyezett teljes hosszában üzembe a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. – tájékoztatta a cég csütörtökön az MTI-t.

M43 Szeged-Észak közelében. Forrás: Wikipédia

A 34,6 kilométer hosszú, kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttal kapcsolatos fő elvárás az volt, hogy tehermentesítse a napi háromezres kamionforgalmat elszenvedő Szegedet, valamint Szőreget, Deszket, Klárafalvát, Ferencszállást, Kiszombort és Makót.

„Az egyéves üzem után egyértelműen megállapítható, az autópálya szakasz elérte célját: a kamionforgalom tetemes részétől szabadultak meg a nyomvonal melletti települések” – közölte Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője.

A cég az Európai Unió által is támogatott beruházás folytatását készíti elő: jelenleg zajlik az M43 autópálya Makó és az országhatár közötti szakaszának kivitelezői közbeszerzése. Az új sztrádaszakaszt várhatóan 2014 második felében adják át a forgalomnak.

Forrás: MTI  (bkzg \ bcl \ gjé)
.

(Ezt a cikket 204 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?