Egy kiesett tűzoltóautó-kerék miatt indított vizsgálatot Varga Ferenc, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője vasárnap – közölte Kisdi Máté szóvivő az MTI megkeresésére.

Elmondta, a 15 tonnás gépkocsi egyik hátsó kereke leesett a tengelyről, mert – eddig ismeretlen ok miatt – kilazultak a rögzítő csavarok, és menet közben „elvesztek”.
A műszaki hiba miatt nem sérült meg senki, és anyagi kár sem keletkezett; ebben szerepe lehetett annak is, hogy a gépkocsi duplakerekű.
Kisdi Máté elmondta, a gépkocsi éppen egy kisebb tűzesethez vonult, amikor a vezetője arra lett figyelmes, hogy a jármű zörög, rázkódik. Mire a kocsival az útról félreálltak, azt látták, hogy az egyik hátsó kerék a gépkocsi tengelyéről már lebillent.
A műszaki hibás jármű helyett egy másik gépkocsit küldtek a tűzesethez.
Forrás: MTI (hgp \ bmk \ bvz \ guz)
.
(Ezt a cikket 274 alkalommal tekintették meg.)