NIF: jól halad az M3-as új szakaszának építése

A februári nagy hideg és havazások ellenére jól halad, a terveknek megfelelően folytatódik az M3-as autópálya új, Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti első szakaszának építése – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kedden az MTI-vel.

M3 Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakasz építése - 2012. január-február Fotó: NIF

A NIF a közleményben emlékeztet, hogy év elején még nagy erőkkel dolgozhattak a kivitelezők, azonban februárban az évek óta nem látott nagy hidegek, a hó és jég speciális munkákat is igényelt a szakemberektől. Most a kármentesítés után, újra zavartalanul folyik a munka.

Az év első enyhe hónapját kihasználva januárban mintegy 30 ember és számos gép – földgyaluk, kotrógépek, szállító- és emelő gépek – tudtak dolgozni az M3-as most épülő szakaszán.

Januárban a hidak tartószerkezeteit több helyen beemelték, a pályalemezt zsaluzták és vasszerelési munkák folytak, valamint mederburkolást is elkezdtek több helyen.

A Nyíregyháza–Vásárosnamény közötti távon három különszintű csomópont, egy komplex és egy egyszerű pihenő épül majd. A két város között lesz benzinkút is, ennek kivitelezését a Közlekedés Koordinációs Központ külön közbeszerzésben fogja meghirdetni.

A szélsőségesen hideg tél új feladatok elé állította a kivitelezőt, az elkészült pályaszakaszokat védeni kell – áll a közleményben.

A „hószünet” alatt egy földgyalu folyamatosan ügyeletben volt a pályaszakaszon. Feladata a hótorlaszok megszüntetése, illetve az olvadási károk megelőzése volt. Jelenleg már újra teljes kapacitással dolgozik a kivitelező az M3 új szakaszán – idézi a közlemény Loppert Dánielt, a NIF kommunikációs osztályának vezetőjét.

A fejlesztés az Új Széchenyi Terv részeként az Európai Unió támogatásával a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretein belül valósul meg.

A fejlesztés első szakasza, a Nyíregyháza és a 49. számú főút közötti szakasz várhatóan 2012 végére, a második, Vásárosnaményig tartó szakasz 2013 szeptemberére készül el.

Forrás: MTI  (gkj \ gkv)
.

(Ezt a cikket 366 alkalommal tekintették meg.)