Waberer’s: Új munkahelyek, további hatékonyság növelés
Rekord 2011-es eredmény után újabb intézkedések a növekedés fenntartására
Teljesítette a 2011.-ik évi EBIDTA növekedési tervét a Waberer’s Holding Zrt., – állapította meg budapesti ülésén a vállalat igazgatósága. Előzetes adatok szerint a kamatok, az adózás és értékcsökkenés leírása előtti eredmény 373 millió eurós árbevétel mellett 47,4 millió euró körül alakul, ami 20 százalékkal haladja meg a megelőző évi értéket.
A csaknem két és félezer szerelvényből álló kamionflotta összesen több mint 330 millió kilométert tett meg 90 százalék fölötti rakottsági mutató mellett. A fuvarteljesítmény megközelítette az 5 milliárd átkm-t. A fuvareszközök száma 150, a legújabb technológiával gyártott szerelvénnyel bővült miközben a flotta ötödét is hasonlóan gazdaságos és környezetkímélő erőforrásokkal szerelt kamionokra cserélték. A társaság szinte minden gazdasági mutatóját lényegesen javította 2011-ben. A megnövekedett feladatoknak a társaság 2011-ben is 250 új munkahely teremtésével tett eleget, miközben csökkentette az egy kamionra jutó adminisztratív személyzet arányát. Ezekkel a mutatókkal a Waberer’s tovább erősítette meghatározó pozícióját az európai közúti fuvarozási piacon.
Az igazgatóság elemezve az elhúzódó európai gazdasági és pénzügyi válságnak az ipari kibocsátásra és az ellátási láncra gyakorolt várható hatásait, elfogadta a Holding 2012. évi fejlesztésének főbb irányait. A növekedés fenntartása érdekében a flotta kapacitása további 100 szerelvénnyel, a munkavállalói létszám pedig 150 fővel gyarapszik. A vállalat a megszokottnál is nagyobb hangsúlyt fektet munkavállalók attitűd alapú kiválasztására és kompetencia lapú képzésére, telematikai rendszerének továbbfejlesztésével modernizálja vállalatirányítási rendszerét. Mindezek mellett munkaszervezéssel is egyszerűsíti az árukezelési, valamint a fuvarozási műveleteket és átláthatóbbá teszi a kereskedelemmel összefüggő folyamatokat is.
A Waberer’s 2012-ben tovább folytatja az elmúlt években sikeres kereskedelmi offenzíváját. A növekedés érdekében kiemelten összpontosít legfontosabb öt európai piacára, a Magyarország mellett Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban jelentkező fuvarozási igények kielégítésére. A vállalat eddig is jelentősen részesedett az FMCG szektor ellátási láncának működtetésében, amelyet 2012-ben elsősorban a tartós élelmiszerek és a háztartás-vegyipari termékek további fuvarfeladatainak megszerzésével kíván növelni. A Waberer’s a flotta gazdaságos működtetésének fokozása érdekében felhagy a nemzetközi hűtőfuvarozással és eszközállományának fejlesztése során a hagyományos raklapos áruk minőségi továbbításának szempontjait tartja szem előtt.
A vállalat 2012-ben is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy járművei lehetőleg Magyarországon tankoljanak növelve a magyar költségvetés bevételeit. 2011-ben a Waberer’s ily módon több mint 4 milliárd forint jövedéki adóbevétellel gazdagította a magyar költségvetést.
A Waberer’s folytatja a hatékonyabb és takarékosabb szervezeti felépítés megteremtését szolgáló, tavaly októberben bejelentett integrációs politikáját, amelynek eredményeként egységes gazdálkodási szervezetbe olvasztja legnagyobb leányvállalatait. A cég a jövőben is megőrzi organikus növekedését, amelyet lehetséges akvizíciókkal kíván gyorsítani.
Forrás: Waberer’s
.
(Ezt a cikket 245 alkalommal tekintették meg.)