scania-logo-250x250px

A 2011 folyamán leszállított járművek mennyisége rekordszintet ért el, 2010-hez képest 26%-os növekedéssel 80.108 darab lett. A cégcsoport értékesítésének árbevétele 87.686 millió svéd koronát tett ki 12 %-os emelkedéssel, míg rendelésállománya az előző évhez képest 4 %-kal növekedve 76.843 darabon állt meg.

Leif Östling, a Scania elnök-vezérigazgatójának összegzése
“A Scania üzemi eredménye a teljes évben elérte a 12.398 millió SEK-et. A magas jármű- és szolgáltatási volument ellensúlyozta az erős svéd korona, a magas költségszint és a megváltozott piaci mix. A leszállított járművek mennyisége rekordszintet ért el, 80.108 darab lett. A tehergépjárművekre leadott rendelések mennyisége csökkent 2011 második félévének folyamán. Dél-Európában a teljes második félévben kevesebb mennyiség volt jellemző az első félévhez hasonlítva, míg Észak-Európában a negyedik negyedév volt gyengébb. A Közel-Keleten a rendelések állománya jelentősen csökkent a második félév folyamán, ráadásul a negyedik negyedévben nagyon alacsony szintet mutatott.

Európa és Ázsia is veszített valamelyest lendületéből a negyedik negyedévben. A latin-amerikai rendelésállomány 2011 utolsó hónapjaiban csökkent az Euro 5-ös norma brazíliai bevezetésének eredményeként. Európában 2005-2008 folyamán az értékesítés mennyisége nagyon magas volt, amelyet egy visszaesés követett az elmúlt években. Ennek következményeként a tehergépjármű-állomány átlagéletkora emelkedik. A magasabb átlagéletkor pozitív hatással van a szervizek kihasználtságára és az alkatrészek értékesítésére, amelyek stabilizálják a Scania jövedelmezőségét. Európán kívül is hasonló tendencia figyelhető meg a szervizek kihasználtságában. A járművek gyártási mennyiségét, mind az európai, mind a latin-amerikai szervizekben a jelenleg fennálló kereslethez igazítottuk. Ennek folyományaként körülbelül 1900 határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott munkavállaló szerződését nem hosszabbítottuk meg. A Scania elhalaszt néhány beruházást, valamint szigorítja a személyi állomány bővítését és a költéseket. A 2012-es évre vonatkozóan nehéz bármit is előre jelezni, különösen az euró övezet gazdaságpolitikai problémái fényében. A Scania termékeinek és szolgáltatásainak értékesítéséből származó jövedelme és a Cash Flow az elmúlt két évben erősítették a vállalat mérlegét valamint biztosították működésének pénzügyi hátterét a következő néhány évre. A Scania kedvező piaci pozícióban van az elmúlt időszakban bevezetett termékei és szolgáltatásai révén.”

Háttérinformációk
A megnövekedett igények egyik magyarázata az európai tehergépjármű-állomány emelkedő átlagéletkora, amely szükségessé teszi azok cseréjét. 2005-2008 folyamán az értékesítés mennyisége nagyon magas volt, amelyet az elmúlt években visszaesés követett. Az idősödő gépjárműpark pozitív hatással van a szervizek kihasználtságára és az alkatrészek értékesítésére, amelyek stabilizálják a Scania jövedelmezőségét. 2011 folyamán a Scania Európában és Ázsiában új szervizeket hozott létre. Stratégiája részeként a vállalat folyamatosan növeli szervizhálózatát és bővíti szolgáltatásai körét, hiszen az ügyfelek egyre inkább olyan teljes körű szolgáltatásokat és szolgáltatókat keresnek, amelyek és akik segítségével járműveik hasznos, úton töltött ideje növelhető.

A tehergépjárművekre leadott rendelések mennyisége csökkent 2011 második félévének folyamán. A gyártókapacitást két lépésben a fennálló kereslet mértékéhez igazította a vállalat, amely az európai és latin-amerikai termelőegységeket is érintette. Ennek következményeként 1.900 határozott idejű munkaszerződéssel rendelkező dolgozó szerződését nem hosszabbítja meg a vállalat. A Scania a közeljövőben csak a legfontosabb beruházásait valósítja meg, illetve a személyi állomány bővítésében és a kiadások terén is szigorításokat vezet be.

Már 2011 elején bemutatta a Scania a 2013. december 31-től érvénybe lépő Euro 6-os károsanyag-kibocsátási normának megfelelően működő tehergépjármű-motorjait. A házon belül megvalósított fejlesztés során a vállalat az elmúlt évek folyamán kifejlesztett technológiákat ötvözte, így az új motorok ugyanazt a teljesítményt és üzemanyag-hatékonyságot képesek nyújtani, mint Euro 5-ös társaik.

Nehéz-tehergépjárművek
A nehéz-tehergépjárművek értékesítése szempontjából a tavalyi év volt az eddigi legjobb a Scania történetében, összesen 72.120 darab járművet adott el a cég, 27 %-kal többet, mint egy évvel korábban. A kiemelkedő eredményhez főleg az európai (35 %-kos növekedés), orosz és közel-keleti piacok járultak hozzá. Brazíliában a leszállított mennyiség csökkent az Euro 5 károsanyag-kibocsátási norma bevezetésének következményeként. A korábbi, Euro 3-as normánál fejlettebb technológiát felvonultató és magasabb áron értékesített járművek alacsonyabb keresletet generálnak.
A rendelésállomány 69.136 darabon állt meg a vizsgált időszakban, 3 %-kal magasabban, mint egy évvel korábban. A kereslet növekedése Oroszországban volt a legmagasabb, míg Európán belül Nagy-Britannia és az északi országok támasztottak nagyobb igényt.
A tehergépjárművek értékesítési árbevétele 21 %-os növekedéssel 57.632 millió svéd koronát tett ki.

Autóbuszok
Az autóbuszok terén szintén az eddigi legjobb értékesítési eredményt érte el a Scania, 2011-ben 7.988 darab járművet adott el a cég. A növekedés mögött leginkább a latin-amerikai piacok keresletének erőteljes, 56 %-os emelkedése áll.

Szerviz
A szervizbevételek 4 %-kal nőttek az elmúlt év folyamán 2010-hez hasonlítva, így 17.048 millió svéd koronát értek el. A szervizszolgáltatások iránti kereslet növekedése minden régióban egyaránt megfigyelhető volt és érintette az alkatrészek értékesítését, valamint a szervizmunkaórák számát is.

Pénzügyi szolgáltatások
2011 végére a Scania pénzügyi portfóliója elérte a 42,2 milliárd svéd koronát, ami több mint 6 milliárdos növekedést jelent az előző időszakhoz képest. A penetrációs ráta 35 %-ot tett ki azokon a piacokon, ahol a Scania jelen van saját finanszírozó cégével. A pénzügyi szolgáltatások üzemi eredménye 517 millió svéd korona lett az év végére.

Alkalmazottak száma
2011 végén 37.496 fő volt az alkalmazottak száma, szemben az egy évvel korábbi 35.514 fővel.

A teljes jelentés elolvasható a www.scania.com  weboldalon.

Forrás: Scania
.

(Ezt a cikket 207 alkalommal tekintették meg.)