Somogyban a 66-os és a 67-es út egy-egy szakaszán – a szentbalázsi, illetve a simonfai emelkedőn – kötelező a hólánc használata – közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint a kialakult hóhelyzet miatt rendelték el a hólánc használatát, az érintett útszakaszokon erre jelzőtáblákkal is felhívják a járművezetők figyelmét.

Karsay Kornél elmondta továbbá, hogy a hólánccal nem rendelkező gépjárműveket a rendőrök a 66-os úton a szentbalázsi buszfordulótól, a 67-es úton a töröcskei tetőről visszafordítják.

A kamionok, tehergépjárművek, buszok részére Kaposváron a Vásártéri út – Nyár utca sarkánál lévő területen, illetve a cserénfai elágazónál van parkolási, várakozási lehetőség – tette hozzá a sajtóreferens.

Somogyban éjfél óta dolgoznak a munkagépek a fő- és mellékutakon. Minden járművet bevetettek, munkálatokat azonban nehezíti az intenzív havazás.

Karsay Kornél elmondta azt is, hogy továbbra is veszélyes a jégre menni a Balatonon. A déli parton szombaton két helyen, Siófokon és Balatonfenyvesen jelöltek ki korcsolyázásra, fakutyázásra alkalmas területet a part közelében.

Forrás: MTI (bzsó \ bpg)
.

(Ezt a cikket 287 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?